Átigazolási körkép

calciomercatoA hétvége bemelegítéseként még a bajnoki meccsek előtt csokorba szedtük a januári átigazolási időszak legfrissebb híreit a bejelentett transzferektől a megvalósuláshoz közel álló eseteken keresztül az éppen csak felvetődött ügyekig. Lássuk!

Kezdjük néhány hivatalos hírrel. A Cagliari a kezdeti tétlenség után tegnap két igazolást is nyélbe ütött: a Hellas Veronától Alejandro González, az Udinesétől pedig Zeljko Brkic érkezett kölcsönbe.

A Sampdoria hivatalosan is bejelentette Joaquín Correa megszerzését, a 20 éves, argentin támadó középpályás az Estudiantestől érkezett, több mint 8 millió €-t fizettek a nagy reménységért a genovaiak.

Bár ez az üzlet még nem teljesen hivatalos, gyakorlatilag minden forrás szerint pont került az ügy végére: Luis Muriel is a Sampnál folytatja, a kolumbiaiért 12 milliót sem sajnálnak a kékek, akik közben Samuel Eto’o-val is folytatják a tárgyalásokat.

És még mindig a Samp: Di Marzio szerint a Parmás Coda is a kiszemeltek között van, a transzfert megkönnyítheti, hogy a Sonkások pedig Bergessio iránt érdeklődnek.

A Milan a jelek szerint komolyan gondolja Destro megszerzését, a Roma csatáráért a téli kölcsönvétel után 20 milliót is fizetnének a nyáron - mivel Pazzini (meglepő módon) nem érdekli a Farkasokat.

Az Inter csak nem akar leállni, gőzerőkkel keresnek védekező középpályást: a legfrissebb pletyka szerint az Atleticóval egyeztetnek Mario Suarezről. A Matracosok hajlandók megválni a középpályástól, de csak ha az Inter letesz nekik 15 milliót.

A Fiorentina bemutatta a Kínából visszatérő Diamantit, akinek érkezésével könnyen lehet, hogy a csapat elfogadja majd a Bologna ajánlatát Josip Ilicicért. A Bologna rajta kívül Samir Ujkanit is szívesen látná.

A Juventus és a Fiorentina vezetői a következő napokban tárgyalóasztalhoz ülnek egy esetleges Neto-Giovinco csere megvitatása miatt. Mindkét játékosnak nyáron jár le a szerződése és egyik sem akar hosszabbítani a klubbal, Neto Torinóba igazolását több forrás is kész tényként kezelte már - a kérdés csak az, hogy nyáron érkezik ingyen, vagy egyben a mellőzött Giovincotól is megszabadul a csapat?

A Juventus és Sneijder kapcsolata egyébként továbbra is átláthatatlan, a hírek szinte óránként változnak. A legfrissebb szerint holtpontra jutottak a tárgyalások, de egyesek már megszellőztették, hogy helyette inkább a dortmundi Mkhitaryan lehet Marottáék célpontja.

A sikertelen első tárgyalások után ma újra megpróbálkozik a Lazio Wesley Hoedt megszerzésével, az AZ 20 éves védőjének sorsa most elsősorban a csapata kezében van.

A Roma saját nevelésű, mindössze 16 éves csatára, Gianluca Scamacca a PSV kölcsönjátékosa lett.

A Chievo és a Torino között jól haladnak a tárgyalások, így Maxi Lopez és Larrondo hamarosan mezt cserélhetnek egy fél évre.

A Chievo közben egy másik cserét is végrehajthat: az Intertől kölcsönzött Bardit a Cataniával bizniszelhetik el Frisonra.

Share on Tumblr
Kategória: Fiorentina, Inter, Juventus, Lazio, Milan, Roma, Serie A Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Ezt olvastad már?

A Torino szélsőjével erősítene a Roma A Torino szélsőjével erősítene a Roma
Inzaghi: „A Milan győzelmet érdemelt volna.” Inzaghi: „A Milan győzelmet érdemelt volna.”
Serie A nézőszámok, 29. forduló Serie A nézőszámok, 29. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.