Az olasz foci új hierarchiája

serie_a_logoAugusztus végén az uralkodó többség úgy gondolhatta, hogy a Juventus zsebre vágta a Serie A-t azzal, hogy Dzsingisz Kánként söpört végig a mercaton. És bár a csapat előnye jelenleg nem akkora, hogy ne lehessen kihívókról beszélni, a Bianconeri továbbra is favorit a Scudettoért folyó harcban.

Ennek ellenére a Serie A látványos csemegét biztosít számunkra a címvédő mögött álló „hatalmak” között vívott keserves harcok tekintetében.

Jelenleg négy csapat van, amely odaérhet a második helyre, a rövid- és hosszú távú szempontokat is figyelembe véve: a Roma, a Napoli, az Inter, és fogcsikorgatva a Milan is. (A Fiorentina vagy a Lazio sajnos nem ment át számottevő fejlődésen és még nincs bennük akkora potenciál sem, hogy csatlakozzanak ehhez a csoporthoz.)

Ez a négy csapat egyaránt más-más felfogást és futballmodellt képvisel, így az, hogy melyik lesz végül a befutó, nagyon fontos lehet.

A Napoli például az egyetlen olyan csapat ezek közül, amelyet még mindig egy régi olasz védnök, Antonio De Laurentiis birtokol. Ha a Vesuviani nyeri a versenyfutást, egyértelműen üzen majd mindenkinek, hogy a globalizáció nem feltétele a sikernek. Ez pedig az olyan kisebb, olasz tulajdonban lévő csapatok szempontjából sem lenne mellékes, mint a Lazio, a Fiorentina, a Sassuolo vagy a Torino.

A Milan talán a legkevésbé esélyes a négyes közül a második helyre, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ők rendelkeznek a leggyengébb kerettel. Ettől függetlenül is négy pontos előnyük van a Napolival szemben, és 8 a városi rivális Inter előtt. Sok szempontból övék a legtetszetősebb modell: a csapat magját olasz fiatalok, és olykor gyönyörű futball alkotja. Sok dolgon kell még javítaniuk, de nagyszerű példa az övék.

Az Inter a Napoli ellentéte. A csapatuk és a klub is a végletekig nemzetközi. Stefano Pioli kinevezésére érdemes úgy tekinteni, mint egy átmeneti „tapaszra”, egy intermezzora De Boer és a jövőbeli edző (talán Diego Simeone?) között, akit majd a csapat útjába sodor a szél.

A klub jelenleg nagy áldozata a rossz vezetésnek, de ezt kompenzálni tudják a Serie A legnagyobb tehetségeivel, ami elég lehet a második helyre. Ez viszont egyre inkább a Premier League felé sodorná a Serie A megítélését.

Végül ott van a talán legnagyobb fejtörést okozó Roma, amely épp egy hosszú távú átállás kellős közepén van. Sok ismerős arc már vagy távozott (Walter Sabatini) vagy nemsokára távozni fog (Francesco Totti), az új stadion pedig még nem készült el. A csapat a helyi és nemzetközi egyének érdekes keverékével rendelkezik, és nagyon nehéz megállapítani, az ő sikerük mit jelentene a Serie A szempontjából.

Érdekes lehet ezeknek a csapatoknak a közös vonásait is megfigyelni. Az Inter és a Milan a régi olasz labdarúgást képviseli, míg a Roma és a Napoli viszonylag szokatlanul érezheti magát ebben az újdonsült kihívói szerepkörben. Amennyiben az utóbbi két csapat közül lesz sikeres valamelyik, az egy idő után egy olasz futballkorszak végét jelentheti majd.

A milánói csapatok visszatérése a legjobbak közé talán majdnem ennyire drámai következményekkel járna, még akkor is, ha a legérdekesebb felállás talán a régi és az új kombinációja lenne. Az olasz futball következő triumvirátusa lehetne például a Juventus-Milan-Napoli hármas, vagy esetleg a Juve-Roma-Inter trió is.

A Roma és a Napoli rövid távra jobban fel van szerelkezve, a Lupi például Edin Dzeko remek formájának is köszönheti idei sikereit. A Partenopei sérülésekkel küszködik, és a morál is elég alacsony a csapatnál, de rendelkezik mindennel, ami egy jó szezonhoz kellhet, és télen minden bizonnyal jelentős erősítések elé néz.

A Milan és az Inter hosszú távon profitál majd új pénzügyi forrásaiból, amelyek önmagukért beszélnek. A Suning 242 millió euróval növelte az Inter tőkéjét a nyáron, míg a Milan befektetői még csak el sem kezdték feszengetni az izmaikat.

A Roma jelenleg a második a tabellán, de láthattuk a múlt hónapban, milyen gyorsan változhat a helyzet. Bár a gondolat, hogy több csapat is végig ott lehet a versenyfutásban, nagyon csábító, az talán még fontosabb, hogy a szezon végére egy új hierarchia alakulhat majd ki egy második, sőt, talán harmadik olasz futballhatalommal, mely gyökeret ver magának a dobogón. Ezen a ponton ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni, melyik csapatok lesznek azok.

Football Italia

Share on Tumblr
Kategória: Fiorentina, Inter, Juventus, Lazio, Milan, Napoli, Roma, Serie A

Ezt olvastad már?

Berlusconi: “Késik az eladás, sőt…” Berlusconi: “Késik az eladás, sőt…”
Inter: Nagytakarítás januárban? Inter: Nagytakarítás januárban?
Lazio, Radu: “A bírók Tottit segítik” Lazio, Radu: “A bírók Tottit segítik”
Di Francesco: “Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk” Di Francesco: “Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk”

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.