Azzurri.co.hu - mostantól Twitteren is!

azzurri_logoAz Azzurri.co.hu szerkesztőiként immár több, mint 4 éve igyekszünk naprakészen tudósítani az olasz labdarúgás minden eseményéről Magyarországon, ez idő alatt több ezernyi cikk, milliónyi munkaóra, megszámlálhatatlan boldog pillanat, kellemes emlék gyűlt össze bennünk.

Az eltelt időszakban befektetett munkánknak és olvasóink, azaz a Ti szereteteteknek közös gyümölcseként immár jó ideje büszkén mondhatjuk, hogy a calcio legnagyobb hazai szócsöve lettünk, és minden vágyunk, hogy tovább folytatva a fejlődést még több tartalommal, egyben még több módon juthassunk el hozzátok.

Ennek szellemében úgy döntöttünk, hogy új határok felé is nyitunk, új horizontokat próbálunk meghódítani, és a technikai fejlődés szintén nem elhanyagolható vívmányait kihasználva újabb portálon kezdjük el terjeszteni az olasz labdarúgást a hazai közönségnek.

Így hát örömmel jelenthetjük be, hogy az Azzurri mostantól a Facebook mellett a Twitteren is jelen van, így a mai naptól a két legfontosabb közösségi oldalon egyaránt értesülhettek kedvenc bajnokságotok/csapatotok/játékosotok/edzőtök minden fontos eseményéről!

Az Azzurri Twitter-oldalának eléréséhez kattints az alábbi képre, vagy a felette megjelenő hivatkozásra!

Tarts az Azzurrival Twitteren is!

Twitter oldalunk eléréséhez kattints a képre!

 

 

Share on Tumblr
Kategória: Azzurri, Fiorentina, Inter, Juventus, Milan, Napoli, Roma, Serie A Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Juventus-Real Madrid: kérdezz-felelek az Azzurri szerkesztőivel Juventus-Real Madrid: kérdezz-felelek az Azzurri szerkesztőivel
Szerkesztőt keresünk! Szerkesztőt keresünk!
Itt van Conte kerete Itt van Conte kerete

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.