A Serie A ötödik fordulójában az elmúlt két mérkőzésén egyaránt vereséget szenvedő Bologna az eddig hibátlan Internazionale együttesét fogadja ma este. A Nagy Ádámot eddig a kispadon jegelő Donadoni nehéz feladat előtt áll, hiszen az eddig négy mérkőzéses győzelmi sorozatban álló kék-feketéket kellene megállítania!
Bár az előző fordulóban biztató játékot mutatott Firenzében Nagy Ádám együttese, mégis vereség lett a vége, pedig a veterán támadónak Palaciónak egyenlítési lehetősége is volt, de fejese csak a kapufát találta el. A 35 éves argentin támadó a Boca Juniorsban lett ismert játékos, aztán a Genoa gárdájában szórta a gólokat , 41 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek, aztán az Inter labdarúgója lett! Az elmúlt idény végén úgy tűnt , hogy befejezi pályafutását a jellegzetes hajtincséről ismert támadó, de aztán 140 kék-feketében lejátszott mérkőzés és 39 gól után a Bologna és Donadoni mester hívását elfogadta a játékos. Aki játszhatott a Németország ellen hosszabbításban elveszített világbajnoki döntőben is harminc éves kora fölött, sőt beállítása után el is dönthette volna a mérkőzést… A nerazzurrit második otthonának is tekintő Rodrigo most volt klubja ellen bizonyíthat majd. Első gólját pedig a fent említett Fiorentina elleni mérkőzés alkalmával megszerezte a dél-amerikai. A mérkőzés legjobb Bologna játékosa lett Palacio! Olyannyira jó futballozik van a játékos, hogy a mai előzetesen megadott lehetséges kezdőből kiszorította az első számú centernek tartott, de formán kívül lévő Mattia Destrót. ( aki nem mellesleg öt évig az Inter ifjúsági együttesében pallérozódott)
A ma esti találkozóra már 25 ezer hazai szimpatizáns váltott jegyet, felfokozott várakozás előzi meg a kék-feketék vendégjátékát. Legalább annyira várják a mérkőzést, mint a magyar válogatott Nagy a bemutatkozást az idei szezonban. Ugyanis még egyetlen perc lehetőséget sem adott neki az elmúlt négy fordulóban Donadoni edző… ezzel kapcsolatban még nem nyilatkozott a fiatal honfitársunk, de minden bizonnyal teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy az előző idény bolognai alapembereként visszakerüljön a kezdő csapat közelébe!
A hazai együttes várhatóan a Mirante - Mbaye, Gonzalez, Helander, Masina- Donsah, Pulgar, Taider- Verdi, Palacio, Di Francesco összeállításban léphet a gyepre.
Négy győzelem, tíz rúgott és csak egy kapott gól, ezzel a mérleggel robbantott a Rómából érkező Luciano Spalletti az Internazionale élén! Bár a legutóbbi Crotone elleni idegenbeli bajnokin a kelleténél jobban megszenvedett a calabriai együttessel a kék-fekete brigád, a hajrában aztán a kirobbanó formában játszó Skriniar és Perisic is betalált, 2-0-ra győzött a nerazzurri. Amelyben Icardi már öt gólnál jár, és jó formájának köszönhetően tagja az argentin válogatottnak is. A szőke ”fejdíszben ” pompázó támadó hamar megtalálta a közös hangot a kopasz vezető edzővel és a csapata kapitánya remekül teszi a dolgát. Spalletti is a három utóbbi játékosa teljesítményét emelte ki a mérkőzés előtt, de szerinte a Crotone elleni győzelem kapusának, a szlovén Handanovic-nak is volt nagyban köszönhető! Akit nemes egyszerűséggel Gigi Buffonhoz hasonlított a mester. (döntse el ki-ki maga) Bár a sérült Cancelo még nem játszhat, rajta kívül mindenki egészséges az egységesebb csapatban. Amely a győzelemre tör a D’Allara stadionban is!
A várható kezdő együttes: Handanovic- D’ Ambrosio, Skriniar, Miranda, Dalbert-Vecino, Borja Valero- Candreva, Brozovic, Perisic-Icardi.
A mérkőzés 20 óra 45 perckor kezdődik, és Marco Di Bello játékvezető közreműködik majd.
