Borriello Genoában

Három az olasz igazság?

Visszatért korábbi sikerei színhelyére Marco Borriello. Az AC Milan nevelésű támadó már harmadik alkalommal öltheti fel a genoai klub mezét pályafutása során.Három évre szóló kontraktust írt alá Preziosi csapatának, amelynek az AS Romával is meg kellett egyeznie szerződtetése ügyében. A labdarúgó korábbi állomáshelyei sorrendben a Milan, Empoli, Reggina, Sampdoria, Genova, ismét Milan, Roma, Juventus, ismét Genoa és a West ham United voltak, jelenleg a Románál volt kölcsönben Marco. Mondhatjuk tehát, hogy vándormadár típus a csatár, aki egy alkalommal doppingügybe is keveredett pályafutása során.

Első teljes szezonjában , 2006-ban Milánóban egy ellenőrzés során doppingszert találtak a vérében. Majd bizonyítást is nyert a visszaélés ténye és 2007 márciusáig eltiltották. Ezután vette meg a Genoa egy évre, ahol harmadik lett az olasz bajnokság góllövő listáján. Ezután egyből visszavásárolta a Milan, de nem sokáig maradt a Rossonieri kötelékében.

2010-ben megvásárolta 10 millió euróért az AS Roma. Ekkora már Olasz válogatott is volt, a 2008-as EB-re is nevezte Donadoni szövetségi kapitány. 2007-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját a Milánnal.

Hiába vették a farkasok nagy összegért, a spanyol Louis Enrique vezetőedzői posztra érkezésével kiszorult az együttesből.

Ekkor kölcsönbe a Juventusba távozott a jelenlegi szövetségi kapitány kérésére 2012-ben.Innen következett a rövidre sikerül angliai kaland és a West Ham. Ahol nagyon nem tudott beilleszkedni az együttesbe, és ismét Rómába távozott.

Kísértetiesen hasonlít a pályafutás Pablo Osvaldóéhoz, aki ugyancsak megfordult majd mindegyik fenti klubban, és a kalapácsosoknál is eltöltött egy kisebb időt-ahol hasonlóan nem tudott beilleszkedni Boriello-hoz.

Közös szál az is , hogy mindkét támadónak nagy jövőt jósoltak a szakemberek, de mégsem futották be a tehetségükkel azonos magas pályát.

Marco most már rutinos játékosnak számít, 32 éves. Jó előjel lehet az újbóli genoai kaland előtt, hogy korábbi sikerei színhelyén nagyon termékeny volt. 65 találkozón 31 gólt szerzett Borriello. Szerintünk már ennek a harmadával is elégedett lenne Gian Piero Gasperini, az új együttesének edzője, ha újdonsült támadója termelné a tavaszi szezonban…

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Serie A Címkék: , , ,

Ezt olvastad már?

Újra nyert a Roma és a Lazio, sokadszor is botlott a Napoli Újra nyert a Roma és a Lazio, sokadszor is botlott a Napoli
Duplázna a Juve ellen a Genoa edzője Duplázna a Juve ellen a Genoa edzője
Serie A nézőszámok, 26. forduló Serie A nézőszámok, 26. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.