Fontos győzelmet aratott vasárnap délután a Lazio, akik hazai
pályán, hátrányból fordítva gyűrték le a Palermót, akik
ellenkező előjelű eredmény esetén egy pontra meg is
közelítették volna a Sasokat. A találkozó legemlékezetesebb
momentuma a győztes gólt szerző Candrevához kötődik. Nem a
gólja volt az.
Dybala és Mauri gyors gólváltása után 45 perce állt már döntetlenre a találkozó, amikor jött Antonio Candreva. A válogatott középpályás egy csel után kiváló, halálpontos lövéssel vette be Sorrentino kapus hálóját, amivel alig egy tucatnyi perccel a vége előtt vezetést szerzett a Lazio. A szakállas játékos öröme érthető módon volt tehát kicsattanó, és az sem lepett meg senkit, hogy a találat után a szurkolókhoz indult ünnepelni.
A lelátónál azonban egy érdekes mozdulatsor (talán megcsúszott?) után a kerítésben kötött ki, és bár elsőre az őt ölelgető játékosok gyűrűjében legfeljebb viccesnek tűnt az eset, másodpercekkel később már látszott, hogy baj történt: Candreva fájdalmas arccal maradt a földön, majd egy rövid ápolás után cserét kért a térdét ért sérülés miatt.
Egyelőre nem tudni, mekkora kárt okozott magának Candreva bénázásával, mindenesetre Pioli vezetőedző valószínűleg nem lenne túlzottan hálás, ha egy ilyen butaság miatt veszítené el néhány körre csapata alapemberét.