Conte halálos fenyegetéseket kapott, távozhat a válogatott éléről?

squadra_azzurra_logoRossz előjelekkel vág neki a ma esti, Bulgária elleni Eb-selejtezőnek az olasz válogatott. A sötét fellegek igazából akkor kezdtek el sokasodni, amikor Claudio Marchisio térdsérülést szenvedett egy tegnapi edzésen.

A válogatott orvosainak első vizsgálata alapján térdszalagszakadás volt a diagnózis, ami 6-8 hónapos kihagyással járt volna. Szerencsére azóta mind a válogatott, mind a Juventus drukkerei megnyugodhattak, hiszen Marchisio csak kisebb sérülést szedett össze, így néhány hét után újra játszhat majd.

A Juventus tulajdonosa, John Elkann azonban tovább fokozta a hangulatot, egy tegnap éjjel lezajlott vita során az üzletember keményen támadta Contét, mondván, hogy a túl kemény edzései miatt sérülnek le a válogatottnál a játékosok. Halkan jegyezzük meg, hogy Conte 3 éves torinói karrierje során a Juventusnak szinte soha nem látott módon kevés sérültje volt…

A vita azonban nem maradt meg Elkann és Conte között. Ahogy Carlo Tavecchio, a FIGC elnöke ma délelőtt elárulta, Conte halálos fenyegetéseket kapott Marchisio sérülése és az Elkannal megvívott szópárbaj után az éjszaka folyamán az interneten. Tavecchio elmondása szerint Contén ma reggel határozottan látszott, hogy mennyire megrendült az őt ért fenyegetések miatt, ELkann szavait ugyanakkor nem akarta kommentálni az elnök.

Szintén ma reggeli jelentések szerint Conte nemes egyszerűséggel kisétált egy Rai Sports-szal leszerződött interjúról, amikor azt kérdezték tőle, hogy Marchisio sérülése a Juvénak vagy a válogatottnak rosszabb-e.

Mindezek után talán nem is meglepő, hogy az olasz lapok egybehangzóan állítják: Conte januári tétovázása után most ismét számba veszi a lehetőségeit, és komolyan gondolkodik rajta, hogy idő előtt felmondja szerződését a válogatottal.

A FIGC ezt természetesen szeretné megelőzni, aminek érdekében Claudio Lotito, a Lazio elnöke - egyben a FIGC tanácsadója - ma reggel Szófiába repült, hogy Tavecchio segítségére legyen a krízishelyzet megoldásában.

Folytatás következik, addig pedig csak remélni tudjuk, hogy a válogatott ma esti teljesítményére nem lesz negatív hatással az ügy…

 

Share on Tumblr
Kategória: Azzurri, Juventus Címkék: , , , ,

Ezt olvastad már?

“Mi vagyunk a Titanic, a jéghegy meg előttünk” – Tavecchio “Mi vagyunk a Titanic, a jéghegy meg előttünk” - Tavecchio
Euro2016: rossz előjelekkel látogat a mumus horvátok otthonába Conte csapata Euro2016: rossz előjelekkel látogat a mumus horvátok otthonába Conte csapata
Újabb botrány az olasz fociban? Újabb botrány az olasz fociban?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 8990 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.