A Milan nyári nagybevásárlásának egyik első szerzeménye volt
Andrea Conti, aki két bergamói szezon után
szerződött az Atalantától Milánóba - új csapata 25 millió
eurót fizetett érte.
A válogatott jobbhátvéd számára azonban nem a várakozásoknak megfelelően indult a milánói karrier, hiszen bár csapata első 6 tétmeccséből csupán egyet hagyott ki, a pénteki edzésen összeszedett sérülése súlyosnak bizonyult, előreláthatólag 6 hónapot kell kihagynia.
A keresztszalag-műtéten azóta már át is esett Conti egyenesen a kórházi ágyból üzent a rajongóknak.
“A műtét tökéletesen sikerült. Innen kezdem újra, ebből az ágyból, a fizikoterápiától, a vágyból, hogy ne csak úgy térjek vissza a pályára, amilyen voltam, hanem még erősebben, mint mielőtt ez az incidens visszatartott volna.
“Szerencsésnek tartom magam, mert rájöttem, hogy sok embernek vagyok fontos, kezdve a klubommal, akiknek mindig hálás leszek azért, amit értem tettek, a fantasztikus csapattársaimnak, a szurkolóknak, akiknek érzem a szeretetét, és mindazoknak, akiknek volt rá egy percük, hogy jókívánságokat küldjenek nekem.”
“Aztán ott van a családom, a barátnőm és a közeli barátaim, akik hihetetlen erőt adnak nekem és legyőzhetetlenné tesznek!”
“Készen állok szembenézni ezzel az új kihívással, és nem érdekel, mennyi ideig fog tartani, mert hihetetlenül vágyok rá, hogy újra főszereplővé válhassak: főszereplőként állunk a szezon előtt, én pedig továbbra is részese akarok lenni!” - írta hivatalos Instagram-oldalán a műtét után Conti.
Kitartást, Andrea, várunk vissza!