Az elmúlt hétvégén megrendezték a második forduló mérkőzéseit
a Coppa Italia 2016-2017-es kiírásában.
Nagyobb meglepetések nem történtek: az egyetlen negyedosztályú
résztvevő búcsúzott, a harmadosztályból is csupán három
együttes jutott tovább a harmadik körbe, ahol immár első
osztályú csapatok is csatlakoznak.
Az egyetlen pénteki mérkőzésen a Hellas Verona a vártnál nehezebben hozta a papírformát és 2-1-re legyőzte a harmadosztályú Foggia alakulatát. Antonio Letizia találatával az ördögök már az első húsz perc végén vezetést szereztek, melyre Davide Luppi jóvoltából nem sokkal a szünet előtt válaszolt a Hellas. Végül a 78. percben a csereként pályára lépő Simone Ganz lőtte tovább a hazaiakat, a Juventustól kölcsönben szereplő fiatal tehetség rögtön az első meccsén győztes gólt szerzett a Hellasban. A továbbjutó ellenfele a következő körben az élvonalba frissen feljutó Crotone lesz.
Az élvonalból most kieső Carpi 3-2-re verte a legutóbb a harmadosztályú rájátszásban résztvevő Maceratese gárdáját. A Speziától szerződtetett Andrea Cateallani a második félidő elejére duplázott és egy öngól is segítette a Modenában pályáralépő pályaválasztó dolgát, azonban a 73. percben Blanchard kiállítása miatt tíz emberre fogyatkoztak. Emberelőnye birtokában pedig a vendégek az utolsó percekben két találattal közelebb tudtak zárkózni, de a hosszabbítást már képtelenek voltak kiharcolni. A két idénnyel ezelőtti B-bajnok következő ellenfele a Perugia-Alessandria párharc továbbjutója lesz.
A Spezia 1-0-s hazai győzelemmel jutott tovább a harmadosztályba most kieső Modena elleni párharcból. A mindent eldöntő találatot a tavalyi Lega Pro abszolút gólkirály Pietro Iemmello szerezte a második félidő derekánál, akihez a nyáron a liguriaiak ragaszkodtak és a számtalan érdeklődő közül egyiknek sem adták el. Mostani találata azt eredményezte, hogy a sasok az Udinesével találkozhatnak a harmadik fordulóban.
A semleges pályán fellépő másodosztályú újonc SPAL 2-0 arányban diadalmaskodott a Messina ellen, miután a ferraraiak mindkét nyári nagy nevű csatárigazolása eredményes volt. Mirco Antenucci az első, Alberto Cerri pedig a második játékrész derekánál vette be a harmadosztályú vetélytárs kapuját, így a Serie B-be hosszú idő után visszatérő együttes Forliban harcolta ki a Cagliari elleni folytatás lehetőségét.
A Vicenza gárdája a 3-0-s félidei eredmény után végül 4-2-re múlta felül a Casertanát. Az északi gárda megszokott gólfelelősei közül Raicevic és Galano is eredményes volt, míg a tavaly az Akragasban 14 találatig jutó Matteo Di Piazza szintén betalált. A Lega Próban szereplő ellenfél a második etap első felében egyetlen gólra felzárkózott és akár egyenlíthetett is volna, de a Vicenza a hajrában bebiztosította a győzelmet és ezután az Empoli ellen próbálhat meglepetést okozni.
A második vonalbeli együttesek közül elsőként az Avellino búcsúzott, miután a farkasok 2-0-s vereséget szenvedtek a harmadosztályban évek óta rájátszás-résztvevő Bassano Virtus otthonában. A Bassano del grappaiak soraiból Maistrello és Rantier találtak be, ezzel szemben a zöld-fehérek úgy kezdték az idei évadot, ahogyan az előzőt befejezték - eredménytelenül. A Bassano viszont a Sampdoria otthonában mérettetheti meg magát.
A Cremonese is kiütötte a Cittadellát hosszabbítást követően 2-1 arányban. A Citta pedig Filippo Lora korai találatával sokáig vezetett, a harmadosztályú ellenfél azonban a rendes játékidő ráadásában egyenlíteni tudott, majd a túlórában a megszokott gólgyáros, Andrea Brighenti a mindent eldöntő találatot is elhelyezte, amikor a Serie B-s gárda már létszámhátrányban futballozott. A harmadosztályú együttes a harmadik körben az Atalantával találkozik.
A Bari csapata 1-0 arányban hozta a kötelező győzelmet a harmadik vonalban szereplő Cosenza ellen. A továbbjutásról döntő találatot az új szerzemény, Gaetano Monachello szerezte a második játékrész első perceiben, melynek jóvoltából a kakasok készülhetnek a Palermo elleni megmérettetésre.
Két másodosztályú csapat egymás elleni csörtéje 0-0-s döntetlenre végződött a Benevento és a Salernitana közt, végül a gránátok tizenegyesrúgások után 4-2-vel bizonyultak jobbnak. A története első Serie B-s szezonjára készülő boszorkányok közül Ceravolo és De Falco is hibázott a büntetőpárbaj során.
A másik Serie B-s házi rangadó alkalmával a Pisa meglepetésre 2-0-ra legyőzte házon kívül a Brescia együttesét. A jelenleg vezetőedző nélküli toszkán klub Daniele Mannini és Luca Verna találataival múlta felül az esélyesebbnek tartott oroszlánokat. A két második vonalbeli továbbjutó egymással küzdhet meg a Coppa Italia következő fordulójában a Pisa otthonában.
A Virtus Entella magabiztosan győzött 2-0 arányban a harmadosztályú Ancona ellen, melyben játszott az előző fordulóban gólt szerző Forgács Dávid is. Ő sem tudott azonban mit tenni az erősebb csapat ellen, amely Troiano és Gerli találataival pipálta le a harmadik vonalbeli klubot és készülhet Chievo Verona elleni csörtére.
Hasonló önbizalom növelő sikert aratott az élvonalból tavasszal búcsúzó Frosinone együttese, amely a legutóbb másodosztályból kieső Comót intézte el 3-0 arányban. A kanárik gólgyártását Luca Paganini kezdte a 14. percben, később Alessandro Frara és Daniel Ciofani is bevették lombardiaiak ketrecét. A Frosinone ellenfele a harmadik körben a Serie A-s újonc Pescara lesz.
A Novara hátrányból fordítva gyűrte le 2-1-re a harmadosztályban szereplő Juve Stabia gárdáját. A déliek már az első tíz perc végén magukhoz ragadták az előnyt, azonban a jóval esélyesebb házigazda a szünet utáni első negyedórában fordítani tudott Simone Corazza és Andrei Galabinov találatainak köszönhetően.
A Latina ugyancsak nehezen, de 1-0-ra legyőzte a harmadik vonalból érkező Matera együttesét Daniele Paponi 18. percben született ollózós találatával, így az utóbbi két párharc győztese egymás ellen folytathatja az északiak pályaválasztásában.
A Perugia idén már a második fordulóban véget vetett a tavaly négy közé jutó Alessandria menetelésének, miután vasárnap este a griffek 1-0-s diadalt arattak az egy évvel ezelőtti meglepetéscsapat ellen. A győztes gólt a Bolognától igazolt rutinos középpályás, Matteo Brighi jegyezte az első játékrész hajrájában. Később pedig megtartották a minimális előnyt, még úgy is, hogy Matteo Ricci második sárga lapja után a befejező húsz percben emberhátrányban játszottak. A griffek a Carpi ellen folytatják szereplésüket.
A Cesena két második félidei találat jóvoltából 2-0-val jutott tovább a harmadosztályú Arezzo ellen. A vezetést nem sokkal a szünet után Andrea Schiavone révén szerezték meg, majd a győzelmet a ráadás pillanataiban Camillo Ciano góljával biztosították be.
A Ternana ennél jóval nehezebben, hosszabbítás után 2-0-s győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a szintén harmadik vonalbeli Pordenonéval szemben. A ráadásban két fiatal kölcsönjátékos Simone Palombi és Antonino La Gumina góljai döntöttek a szörnyek javára, akik így a Cesena ellen folytathatják.
A Pro Vercelli 0-1-ről 3-1-re győzte le a Reggiana csapatát vasárnap este, Ettore Marchi képtelen volt borsot törni volt csapata orra alá, de azért a Lega Próban szereplő gárda szépen megnehezítette a piemontiak dolgát. Az első félidő derekánál a rutinos Angelo Nole a vendégeket juttatta előnyhöz, a második játékrész elején azonban Francesco Ardizzone révén egyenlített a hazai csapat, majd a finisben a győzelmet is kiharcolta Claudio Morra és Matteo Mustacchio találatai után. A továbbjutást követően a Vercelli a Torino ellen léphet pályára.
A Trapani 3-0-val küldte haza a mezőny egyetlen állva maradt Serie D-s csapatát, a Seregno együttesét. A gránátok soraiból Caio De Cenco már a szünet előtt duplázott, a végeredményt Igor Coronado találatával állították be. A feljutásról tavaly épphogy lemaradó szicíliaiak a Bologna ellen játszhatnak a következő körben.
Hétfő este a Lecce tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást az Ascoli otthonában 3-2 arányban. A harmadosztályú csapat Franco Lepore és Salvatore Caturano találataival már kétgólos előnyre is szert tudott tenni házon kívül, de végül a bianconeri az előrehúzódó hátvéd Andrea Mengoni jóvoltából a 92. percben hosszabbításra mentette az összecsapást. A kétszer 15 perces ráadás nem hozott döntést, és a büntetőpárbaj is csak nagy nehezen, hiszen a tizenhatodik rúgó után dőlt el a győztes kiléte, amikor éppen a rendes játékidő finisében egyenlítő Mengoni hibázott. A Lega Próban induló Lecce a Genoa ellen szerepelhet a Coppa Italia soron következő körében.
Coppa Italia, 2. forduló, eredmények:
Hellas Verona-Foggia 2-1 (következő ellenfél: Crotone)
Carpi-Maceratese 3-2 (következő ellenfél: Perugia)
Spezia-Modena 1-0 (következő ellenfél: Udinese)
Vicenza-Casertana 4-2 (következő ellenfél: Empoli)
SPAL-Messina 2-0 (következő ellenfél: Cagliari)
Bassano Virtus-Avellino 2-0 (következő ellenfél: Sampdoria)
Ternana-Pordenone 2-0 hosszabbítás után (következő ellenfél:
Cesena)
Cittadella-Cremonese 1-2 hosszabbítás után (következő
ellenfél: Atalanta)
Frosinone-Como 3-0 (következő ellenfél: Pescara)
Trapani-Seregno 3-0 (következő ellenfél: Bologna)
Bari-Cosenza 1-0 (következő ellenfél: Palermo)
Virtus Entella-Ancona 2-0 (következő ellenfél: Chievo
Verona)
Novara-Juve Stabia 2-1 (következő ellenfél: Latina)
Pro Vercelli-Reggiana 3-1 (következő ellenfél: Torino)
Brescia-Pisa 0-2 (következő ellenfél: Salernitana)
Perugia-Alessandria 1-0 (következő ellenfél: Carpi)
Benevento-Salernitana 0-1 büntetők után (következő ellenfél:
Pisa)
Latina-Matera 1-0 (következő ellenfél: Novara)
Cesena-Arezzo 2-0 (következő ellenfél: Ternana)
Ascoli-Lecce 2-3 büntetők után (következő ellenfél: Genoa)
A harmadik forduló mérkőzéseit ezen a hétvégén rendezik.
További folyamatos alacsonyabb osztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt a következő szezon alatt is!