Coppa Italia, 3. forduló

coppa_italiaMúlt péntektől hétfőig újabb szezon előtti fordulót bonyolítottak le a Coppa Italia 2016-2017-es kiírásában. Két élvonalbeli csapat esett ki, a harmadosztályból minden érdekelt búcsúzott, a Serie B-ből pedig hat gárda harcolta ki a részvételt a következő körben.

Péntek este a Genoa 3-2-re diadalmaskodott a Lecce elleni mérkőzésen úgy, hogy valamennyi találat a találkozó második félidejében született. A gólgyártást Miguel Veloso szabadrúgásával kezdték a genovaiak, de a játékrész derekánál Franco Lepore és Giuseppe Torromino találataival két perc alatt fordított a harmadosztályban szereplő déli alakulat. Nem sokkal később azonban villantak a Genoa rutinos támadói: Goran Pandev kiegyenlített, Leonardo Pavoletti pedig a győztes találatot is megszerezte a befejező tíz minutumon belül. A rossoblu ellenfele a negyedik fordulóban a Perugia gárdája lesz.

A Bologna az első félidő végén és a második félidő elején szerzett találatokkal 2-0-ra legyőzte a Trapani együttesét. A friss igazolás Ladislav Krjeci és az algériai légiós Saphir Taider góljaival harcolta ki a továbbjutást a romagnai gárda, melynek soraiban Nagy Ádám is végig a pályán tartózkodott. A Bologna következő ellenfele az élvonaltól tavasszal búcsúzó Hellas Verona lesz.

A Palermo hosszabbításban múlta felül 1-0 arányban a Serie B-s Bari csapatát. A teljes 90 perc gól nélküli döntetlennel zárult, melynek ráadásában a kakasok Mattia Cassani második sárga lapja révén létszámhátrányba kerültek. A hosszabbítást a szicíliaiak már emberelőnyben játszhatták le, és végül a 122. percben Ivaylo Chochev jóvoltából megszerezték a továbbjutást jelentő találatot. Balogh Norbert kezdőként lépett pályára.

Az első élvonalbeli csapatként az Udinese búcsúzott a Coppa Italia csatározásaitól, miután hazai környezetben 3-2-es fiaskót szenvedett a Speziától. Az első félidő utolsó tíz percében három gól esett: Rodrigo De Paul révén hiába szerzett vezetést a bianconeri, a szünet előtt Valentini és Okereke találataival fordítottak az ezúttal bordóban pályára lépő sasok, a fordulást követően pedig Nene tovább növelte az előnyüket. Innentől kezdve az Udinese erejéből már csak a szépítésre futotta Duvan Zapata révén a hajrában, így a Spezia készülhet a negyedik fordulós fellépésre a Palermo ellen.

A Torino 4-1 arányban, magabiztosan intézte el a “fiókcsapatának” számító Pro Vercelli gárdáját, amely az elmúlt időszakban számtalan fiatal játékost kölcsönzött ki a bikáktól. A gólgyártást Ljajic nyitotta a nyolcadik percben, később Joseph Martinez, Bruno Peres és Lucas Boyes tudott még eredményes lenni, a Vercelli csupán 0-3-nál volt képes egy becsületgólra La Mantia jóvoltából. A Torino legközelebb a Pisa csapatával mérkőzhet meg.

A Pescara 2-0-ra győzött a Frosinonéval szemben a duplázó Valerio Verre vezetésével. A 22 éves római nevelésű szélsőt a tavalyi kölcsönzés után idén nyáron végleg megszerezték az Udinesétől a delfinek, aki ezúttal fontos találatokkal hálálta meg a bizalmat. A kék-fehérek az Atalanta ellen léphetnek pályára a soron következő Coppa-fordulóban.

Meglepetésre a Perugia 2-1-es hazai győzelemmel búcsúztatta a tavaly még Serie A-ban szereplő Carpi együttesét a további küzdelmektől. Különösen annak fényében volt váratlan az umbriaiak sikere, hogy a 44. perctől emberhátrányban játszottak a fiatal kameruni középpályás Joss Didiba kiállítása nyomán. Gianmario Comi jóvoltából a Carpi vezetést szerzett a második játékrész derekánál, de a 76. és a 79. minutumban elért gólokkal, Rolando Bianchi duplája révén fordítani tudtak a griffek, így ők készülhetnek a Genoa elleni fellépésre.

Egy másik Serie B-s párharc hosszabbításba torkolott, hosszú gól nélküli döntetlen után a Novara ráadásban 1-0 arányban győzte le a Latinát. A mindent eldöntő találatot a dán hátvéd Magnus Troest szállította a 105. percben, így a Novara újabb szoros párharcban harcolta ki a továbbjutást.

Ellenfele a Chievo Verona gárdája lesz a Coppa Italia negyedik körében, amely 3-0-val küldte haza a másodosztályú Virtus Entellát. Meggiorini már az első játékrész hajrájában előnyhöz juttatta a Chievót, a szünet után pedig Castro és Pellissier gondoskodott a különbség növeléséről, így végül a Chievo sima győzelmet aratott az ördögök ellen.

Hasonló különbséggel diadalmaskodott az Atalanta a Cremonese ellen, ám ez a mérkőzés már az első félidőben eldőlt, hiszen a bergamóiak kétszer is mattolták a harmadosztályú ellenfelet a nyitó etap során. A brazil hátvéd Rafael Toloi vezető gólját követően a cremonaiak öngólt vétettek, a végeredményt pedig a tehetséges Franck Kessie találata alakította ki az utolsó negyedórában. Az Atalanta a Pescara ellen folytathatja menetelését.

Az Empoli Maccarone korai duplájával ejtette ki a Vicenza gárdáját 2-0 arányban. A toszkánok veterán támadója már az első negyedóra végére két találatig jutott, melyre a venetóiak egyetlen egyszer sem tudtak válaszolni a hátralévő 75 perc során, így a kiesés sorsára jutottak.

A Cesena ugyancsak 2-0-s győzelmet aratott a Ternana ellen - a két párharc nyertese egymás ellen játszhat a következő kanyarban. Mindkét találat közvetlenül a félidő vége előtt született öt perc különbséggel Balzano és Cascione jóvoltából. A szörnyek a 69. percben Coppola kiállításával tíz emberre fogyatkoztak, így az amúgy is halovány felzárkozási reményeik végleg elszálltak.

A Pisa tizenegyesrúgásokkal múlta felül a Salernitanát 1-1-es végeredményt követően. Sokáig úgy tűnt, hogy a salernóiak ünnepelhetik a továbbjutást, ugyanis Alfredo Donnarumma első percbeli találatával egészen a 93. minutumig vezettek, amikor azonban Antonio Montella hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban nem született döntés, a büntetőpárbaj során pedig a gránátok rúgói közül Caccavallo és Coda is hibáztak, így a szétlövést 4-3-ra a toszkánok nyerték a semleges pályán, Gubbióban rendezett mérkőzésen. Így a Pisa készülhet a Torino elleni negyedik fordulós összecsapásra.

A Serie A tavalyi kiesőjének és aktuális újoncának csatájából előbbi jött ki győztesen, a Hellas Verona 2-1-re nyert a Crotone ellen. A sárga-kékek az első tíz perc után Fossati jóvoltából szereztek vezetést, a szünet után a nigériai idegenlégiós Simmy révén egyenlített a története első Serie A-s szezonjára készülő déli alakulat, ám bő tíz perccel a befejezés előtt a Romulo találata továbbjutást eredményezett a Hellas javára. Pazziniék a negyedik fordulóban egy újabb élvonalbeli csapattal, a Bolognával küzdhetnek meg.

A Sampdoria magabiztosan hozta a kötelezőt a harmadosztályú Bassano Virtus elleni 3-0-s hazai győzelemmel. Luis Muriel mindkét félidőben eredményes volt, a végeredményt az új igazolás Ante Budimir találata állította be néhány perccel a becserélését követően.

A forduló legutolsó mérkőzésén hétfő este a Cagliari talán a vártnál is simábban hozta a kötelező győzelmet a másodosztályú újonc SPAL elleni 5-1-es diadalmenet jóvoltából. A szárdok szekerét a frissen igazolt, veterán Marco Borriello szállította négy (!) találattal, aki mindkét félidőben duplázott, valamint még Marco Sau is betalált. A ferraraiak erejéből csupán a hajrában futotta egy szépítő találatra Mirco Antenucci jóvoltából. Az első osztályba egy év Serie B-s szereplést követően azonnal visszatérő Cagliari a negyedik körben a Sampdoriával csaphat össze.

A 16 közé jutásért zajló csatározások mérkőzéseire előreláthatólag november 30-án kerül sor. A Serie A tavalyi első nyolc helyezettje pedig ezt követően, az ötödik fordulóban, a legjobb 16 között kapcsolódik be a Coppa Italia küzdelmeibe.

Coppa Italia, 3. forduló, végeredmények:
Genoa-Lecce 3-2 (következő ellenfél: Perugia)
Palermo-Bari 1-0 hosszabbítás után (következő ellenfél: Spezia)
Bologna-Trapani 2-0 (következő ellenfél: Hellas Verona)
Udinese-Spezia 2-3 (következő ellenfél: Palermo)
Perugia-Carpi 2-1 (következő ellenfél: Genoa)
Novara-Latina 1-0 hosszabbítás után (következő ellenfél: Chievo Verona)
Torino-Pro Vercelli 4-1 (következő ellenfél: Pisa)
Pescara-Frosinone 2-0 (következő ellenfél: Atalanta)
Empoli-Vicenza 2-0 (következő ellenfél: Cesena)
Cesena-Ternana 2-0 (következő ellenfél: Empoli)
Chievo Verona-Virtus Entella 3-0 (következő ellenfél: Novara)
Atalanta-Cremonese 3-0 (következő ellenfél: Pescara)
Pisa-Salernitana 2-1 büntetők után (következő ellenfél: Torino)
Hellas Verona-Crotone 2-1 (következő ellenfél: Bologna)
Sampdoria-Bassano Virtus 3-0 (következő ellenfél: Cagliari)
Cagliari-SPAL 5-1 (következő ellenfél: Sampdoria)

Share on Tumblr
Kategória: Olasz Kupa Címkék: , , ,

Ezt olvastad már?

Coppa Italia, 2. forduló Coppa Italia, 2. forduló
Coppa Italia, 1. forduló Coppa Italia, 1. forduló
Lega Pro Playoff 2016 - A Pisa a végső győztes

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.