Dobogón maradtak a római sasok

lazioFelipe Anderson show, avagy újabb klasszis született

A Serie A 17. fordulójának nyitómérkőzésén meglepően magabiztos, 3-0 arányú győzelmet aratott a gyengén teljesítményt nyújtó Sampdoria csapata felett. A genovai gárda nyolc mérkőzés után vesztette el a veretlenségét az olasz bajnokságban. A mérkőzés hőse a gólt szerző és két gólpasszt kiosztó brazil Anderson volt.

A rangadó előtt egy nappal váratlan esemény zavarta meg a Samp felkészülését, hiszen a csapat egyik húzóembere, az olasz futball egyik legnagyobb ígérete a Napoli együtteséhez igazolt. Bár Mihajlovic vezetőedző és a játékostársak is fel voltak készülve Gabbiadini távozására, mégiscsak egy alapember távozott gárdából.

A mérkőzés előtti nyilatkozatokban Mihajlovic erősen fogadkozott, hogy győzni jöttek fiaival a fővárosba, mégis visszafogottan kezdtek a vendégek. Az első félidőben szinte végig mezőnyfölényben volt a Lazio és rengeteg helyzetet dolgozott ki ebben a játékrészben. A 38. percben ezt a fölényt góllal nyomatékosította a római csapat. A tarthatatlan Anderson beadásából Parolo a léc alá lőtt védhetetlen gólt. És nem volt megállás, három perc múlva Lulic átadásából Anderson lőtt a kapuba, a szünetre kétgólos előnnyel ment a hazai együttes.

A második félidőre mindenki azt várta, hogy Mihajlovic által feltüzelt Doria fog kifutni a pályára,. De ez nem így történt. A sasok továbbra is kézben tartották a mérkőzést, és a 66. percben Djordjevic a kapu torkából lőtt a ketrecbe. Ki más adhatta volna a gólpasszt, mint a brazil Felipe Anderson, aki a gól előtt három genovai játékosból csinált bolondot a jobb szélen. A szerbnek csak be kellett segítenie a lasztit a gólvonal mögé. Szétesett csapat benyomását keltette a Samp, amely csak elvétve tudott az ellenfél kapuja elé kerülni. A hajrára még Pioli mester pályára küldte az olasz válogatott szélsőjét, Candrevát is, viszont Miroslav Klosét végig a padon hagyta. Utóbbit ott is kellett volna felejtenie egész ősszel , Anderson helyett…

Kellemes gondokkal küzd a rómaiak vezetőedzője…

A végén 3-0 arányú sima hazai győzelem, szárnyaló sasok a dobogón.

Genovában most egy kicsit leszállhatnak a földre újra a játékosok.

Egy Gabbiadini nem csinál nyarat, vagy mégis?

Felipe Anderson ma megtette azt.

Share on Tumblr
Kategória: Lazio, Serie A Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Inzaghi: „A Milan győzelmet érdemelt volna.” Inzaghi: „A Milan győzelmet érdemelt volna.”
Serie A nézőszámok, 29. forduló Serie A nézőszámok, 29. forduló
Kapós lett Sinisa Mihajlovic Kapós lett Sinisa Mihajlovic

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.