Andrea Agnellit, a Juventus elnökét egy évre tiltották el,
miután bebizonyosodott róla, hogy jegyüzérkedett, vagyis a
klub ultráinak adott el mérkőzésjegyeket. A helyzetet
súlyosbítja az a feltételezés, hogy Agnelli tudott róla, hogy
az említett ultrák kapcsolatban állnak bizonyos alvilági
csoportokkal, például a hírhed ‘Ndragheta mafiacsoporttal.
Az ügyben megszólalt Agnelli ügyvéde is:
“Úgy gondolom, az ítélet nem eléggé meglaapozott.”-mondta Paco D’Onofrio.
“Nem meggyőző, mégpedig a következő, egyértelmű indokból: amennyiben az ügyészség vádai helytállóak, vagyis terhelő bizonyíték van Agnelli elnök esetleges szövetkezésére bizonyos bűnszervezetekkel, akkor helyt lehetett volna adni a szövetségi főügyész kérelmének.”
“Ha azonban, ahogy az a döntésből megállapítható, nem bizonyítható ez az együttműködés, tehát semmilyen törvényen kívüli kapcsolat nem áll fent bizonyíthatóan az elnök és a bűnszervezet között, akkor még az egy éves eltiltás is igazságtalanul túlzó.”
“A sportban az igazságszolgáltatásnak elég nagy szabadsága van a büntetőjoggal szemben, ahol a legenyhébb és a legsúlyosabb ítélet közül kell választani. Vagyis az ítéletet ténylegesen az ügy súlyossága szerint hozzák meg. Itt viszont nincs összhangban a döntés és a büntetés mértéke.”
“Arról van szó, hogy az elnök ‘nemtörődöm’ hozzáállást tanúsított, amikor több mint négy jegyet értékesített, ez pedig puszta szabályellenesség, nem pedig jogellenesség.”-magyarázta D’onofrio, aki fellebbezni fog a döntés ellen.
Football Italia