A Milan kiszenvedett továbbjutása
után tegnap este két újabb mérkőzéssel folytatódtak az Olasz
Kupa nyolcaddöntői. A bajnokságban csk szenvedő, hatalmas
bajban lévő Parma hazai pályán a nemrég edzőváltáson átesett
Cagliarit fogadta, míg a bombaformában lévő Lazio a Torinonál
vendégeskedett.
Új igazolások egész sorát vonultatta fel a Parma-Cagliari összecsapás. A Sonkásoknál máris debütált a középpályára megszerzett Andi Lila, a szárdok pedig a védelemben Alejandro González, a középpályán Josef Husbauer, a csatársorban pedig a horvát tehetség, Duje Cop kapta meg máris a lehetőséget a bizonyításra. A hazaiak számára nem indult jól a találkozó, már a 13. percben cserélni kényszerültek - méghozzá épp a friss igazolás, Lila hagyta el a pályát sérülés miatt, állapotáról egyelőre nincsenek további hírek. Enyhébb Parma-fölény és néhány sárga lap után a 45. percben a vezetést is megszerezték a hazaiak: egy szabadrúgás után továbbcsúsztatott labdát Gabriel Paletta ollózó mozdulattal húzott a kapuba.
A második félidőben erre volt válasza a Cagliarinak: a 69. percben Farias lépett ki egy védelmi megingást kihasználva, és bár a végén ziccert hibázott, a kipattanót Saunak csak az üres kapuba kellett juttatnia - 1-1. Hogy ne kerüljön sor hosszabbításra, arról Andrea Rispoli gondoskodott, a hazaiak szélsője egy remek szóló után hatalmas bombagóllal vette be Colombi kapuját a 84. percben, amivel belőtte a legjobb 8 közé csapatát. A Parma összesen 3 bajnokit tudott megnyerni az idei szezonban, ehez képest mindenképpen pozitívum, hogy a Kupát győzelemmel indították - a következő körben a ma esti Juventus-Hellas Verona meccs győztese lesz az ellenfelük, bizony sokakban felsejlik most a novemberi 0-7…
Parma vs Cagliari (2-1) Full Highlights ~ 14/01… by rubin7190
A 21 órakor kezdődő második meccsen az elsővel ellentétben már volt egy egyértelmű esélyese az összecsapásnak, hiszen a tavaly szenzációs szezont futó, idén viszont újra az alsóházban tanyázó Torino a végre szárnyra kapott Laziót fogadta. A Sasok pazar formának örvendenek, amit jól mutat bajnoki 3. helyük is, hétvégén pedig egy kiváló városi Derby-t hoztak 2-2-s döntetlenre a Roma ellen. Ennek megfelelően mindenki a vendégek sikerét és továbbjutását várta, és a csapatok nem is húzták túl az idegeinket. A Lazio már a 19. percben 2-0-ra vezetett Keita és Klose góljaival, amivel gyakorlatilag el is döntötték a találkozót, ettől kezdve pedig nyugodtan tartották kézben az eseményeket.
A második játékrész elején Martinez góljával ugyan felcsillant egy halvány reménysugár a Toro előtt, de alig bő 5 perccel később végleg eldőlt minden: Klose lépett ki ziccerben, majd a kimozduló kapus fölött kapu mellé pörgetett, Padelli azonban elkaszálta a lábát, így teljes joggal jött a piros lap + 11-es kombináció. A büntetőnél Ledesma nem hibázott a sebtiben beküldött Castellazzival szemben, így visszaállt a 2 gólos különbség. A Toronál így hiába mutatkozott be Maxi López, a Lazio simán, 3-1-re nyert, és jutott be a 8 közé, ahol január 27-én a Milannal találkoznak majd.
Torino vs Lazio (1-3) Full Highlights ~ 14/01… by rubin7190