Ember legyen a talpán, aki képes a magyar kábelszolgáltatók
szeszélyeihez igazodva televízióján nyomon követni kedvenc
olasz csapatát.
Az utóbbi években a “sors” alaposan feladta a leckét.
Néhány esztendővel ezelőtt még nem is sejtettük milyen kivételezett helyzetnek örülhettünk, az egyetlen sportcsatornán valóban szakértő körítéssel mindenek felett állt a Calcio, hétvégenként a Serie A futott, hét közben ugyanott a BL, a Coppa Italiát pedig akár még egy talján adón is nyomon követhette, akinek épp az olasz körítés volt a szívéhez közelebb álló.
Aztán szépen lassan darabjaira hullott a kép.
A többi bajnokság mellett a Campionato hátrébb szorult, egyre ritkultak a közvetítések, majd a BL-jogok is megállíthatatlan vándorlásba kezdtek, de kis kompromisszumokkal még mindig mindenki számára hozzáférhető maradt a lényegi tartalom.
Az első igazi pofont 2009-ben osztották ki a csatornák, illetve a kábeltelevízió szolgáltatók. A BL-közvetítések az egyik kereskedelmi tv mellett egy akkor induló sportcsatornához vándoroltak. Előbbin a színvonal hagyott némi kívánnivalót maga után, utóbbival azonban ennél nagyobb probléma is akadt. Konkrétan, hogy szinte senkinek sem volt normál minőségben hozzáférhető. A csatornához kötődő kábelszolgáltatás ekkor még totálisan ritkaság számba ment, a vezetékes módit pedig tányérosra cserélni egészen furcsa ötletnek tűnt a korábbi évek trendjei után.
2010-ben aztán ha tetszett, ha nem, kénytelenek voltunk
mégiscsak lenyelni a pirulát, a 90-es éveket újraidézve
parabola antennát rendeltünk, felfúrtuk a ház falára vagy épp
a tetőn brékelve rögzítettük és boldogan néztük az addigra már
hd-s tv-nken a gyengénél is gyengébb minőségű
közvetítést. Mást nem igazán tehettünk, miután a Serie A is
itt landolt, a szolgáltatók egymásra mutogató háborúját pedig
a saját bőrünkön érezhettük. Ha a másik két nagyhoz
szerződtél, kénytelen voltál lemondani a Campionatóról, ha
pedig ide szignóztál, akkor áldozhattál be mást, dehát nyilván
túl sokat szerettünk volna már akkor is egyszerre. A kábel
vonal továbbra is ritkaságszámba ment, így tehát
imádkozhattunk a rangadók előtt a felhők elvonulásáért, a
műsorrögzítés/megállítás fogalmát pedig igyekeztünk egy életre
kiverni fejünkből.
Némi hűségpénz kicsengetése után tehát szolgáltatót
cseréltünk, vagy fizettünk duplán a soha nem nézett
csatornákért és kényszeredetten utaztunk vissza éveket az
időben, de legalább örültünk, hogy továbbra is kedvenceinket
nézhetjük.
Két évet kellett mindössze várni, hogy újra kezdődjön minden előlről.
A Serie A ismét új otthonba került, pont mire végre exhelyén is elkezdték már legalább olykor-olykor érdemi mélységben tálalni történéseit (soha nem felejtem el, hogy ráadásul pont a bejelentés napján kopogtatott nálunk a cég üzletkötője, hogy akkor végre ide is behúznák a kábelt - anyád). A nézőszivató hajhúzások eredményeként ugyanazon helyzettel találtuk szembe magunkat, mint 2 évvel azt megelőzően; vagy kukáztuk aktuális szolgáltatónkat és átszerződtünk máshoz ilyen-olyan áron, vagy lemondhattunk a Campionato követéséről.
Visszamásztunk tehát a tetőre, tűzre dobtuk a másra
használhatatlan antennát és boldogan vártuk, hogy a digitális
forradalom a mi ajtónkon is végre betörjön, majd alig akartunk
hinni a szemünknek, amikor a mozikban rögzített kalózfilmek
minőségével lepett meg minket 2012-ben újdonsült kedvenc
csatornánk.
Minden rosszban van valami jó, az olasz bajnokság itt legalább
tényleg királyi pozícióba került, évek óta nem látott
mennyiségű közvetítésnek tapsolhattunk, még ha a hangot
időnként le is némítottuk, a mennyiség valóban (szinte)
mindenért kárpótolt. A BL-től (vagy legalább egy részétől) és
a Coppa Italiatól ugyan elbúcsúztunk (az EL-t
abszolút nem is említsük mindvégig), de kezdtük már megszokni,
hogy a fogyasztói igény e piacon abszolút nem dominál.
A 2013/14-es idény kezdetét rutinosan kivártuk, mindent rendben találtunk, naívan újra berendezkedtünk és reméltük újabb meglepetés már nem ér.
De ért.
Mégpedig mai napon, amikor minden eddigit alulmúlva köptek
képen több tízezrünket. Lehetőségek és választás nélkül
hagytak, elárultak és átvertek.
Lenyelhetjük persze ezt is, alkalmazkodhatunk újfent a
legfrissebb szeszélyekhez, de valójában semmi értelme, amíg
bármikor, bármi megtörténhet és amíg e történetben jogaink
nincsenek, csak kötelezettségeink.
Ideje lenne, hogy végre a szolgáltatók legyenek értünk és nem fordítva, a világ ugyanis tele alternatívákkal és ennél lassan minden vonzóbb lesz.
kép: freedigitalphotos.net
Szánalmas!
Ez így van, elég volt! Szégyellje magát minden érintett!!
A gond az az, hogy túl sok, szinte tőke és szakmai háttér nélküli tv társaság akar közvetíteni…aztán elfogy a “lendület”. Szerintem inkább örüljünk, hogy van, aki átvegye és folytassa…
Így nézhetném fevételről a Juve meccset amit eddig élőben.Rohadjon meg a Digisport
Végre újból színvonalas körülmények között nézhetem élőben kedvenc csapatomat.
Jó netes szenvedést kis petike….
UPC-s voltam, összevesztek. Digis lettem, eladták. Inviteles lettem, eladják FEBRUÁRBAN? Egyik héten itt, másikon ott szezon közben? Tavaly írtam egy levelet a diginek, ahol jeleztem, hogy a szolgáltatóváltásom egyedüli oka az olasz foci volt (Egri Viktor elviselhetetlensége ellenére is), várható-e egyezség a Sportklub megvételében? Válasz: A Bl meccsek a digin lesznek. Most az Invitelnél van digi1-em, vajon mennyi idő múlva lesz a digi2-n a Serie A? Nagyon köszönöm, h fordulnának fel.
Jogos!Az ember egyiktöl a masikba valt!es miert? fociert!Nem ertem mirt kell ezt csinalni,
szemelyszerint emiatt nagyon szetrugnam ezt a Digit!neten bongesszem hol epp a meccs,vagy menjek ki a kocsmaba meccset nezni mindig?lehet mar veluk is lepaktaltak egy kis %-ert! Forza
Szerintem is szánalmas ez az egész! A tv-csatornák szórakoznak velünk! Így sajnos sokszor csak a streamek maradnak, amiknek a minőségéről inkább nem írnék semmit..