Ez nem a védelmek meccse lesz - Juve-Milan várható kezdők

Forrás: gazzetta.it

Bár sok mindent nem lehet megjósolni a ma esti csúcsrangadó kapcsán, a Juve-Milan várható kezdőit böngészve az mégis biztosnak tűnik, hogy nem a védelmek nagy estéje lesz a mai.

A Milan hátsó alakzatát amúgy is kevés okunk lenne dicsérni az idei szezonban, persze a sérülések miatti folyamatos variálás sem tesz jót a csapatrésznek. A Juve védelme ezzel szemben még mindig csak 9 gólt kapott a bajnokságban, de ma este bizony náluk is lehetnek gondok e téren.

A hazaiak hátsó sorából ugyanis csak egy szélső van bevethető állapotban: Asamoah régóta sérült, Cáceres a héten szedett össze egy kisebb izomsérülést, Lichtsteiner pedig eltiltott. Allegri a várakozások szerint a jolly joker Padoint tolja majd ki a jobb szélre, de azon sem lennénk meglepődve, ha ismét a 3-5-2-es hadrendhez nyúlna, ahogy tette azt legutóbb, az Udinese ellen is. Ami a többieket illeti, csak Romulo és Matri nem bevethető, ugyanakkor Tevez is ráijesztett a szurkolókra: az argentin tegnap kihagyta az edzést enyhe influenzás tünetek miatt. Az Apacs a hírek szerint vállalni tudja a játékot, ha mégsem, spanyol csatárpárossal rohamozhat majd a Juve.

A másik oldalon Inzaghi nem számíthat a még 3 meccsre eltiltott Mexesre, valamint a sérültek listáját gyarapító De Sciglio, Abate, Zapata és Bonera nélkül kénytelen készülni a rangadóra, így kényszerből Adil Ramit szerepeltetheti majd a jobb oldalon, bal felé haladva pedig két újonc is kezdő lehet: Paletta és Antonelli játékára is jó esély kínálkozik. Ami a többi posztot illeti, Destro eltiltott, El Shaarawy, De Jong és Montolivo pedig sérültek, így kénytelen-kelletlen a többi poszton is megkurtított névsorból válogathat csak Pippo mester.

A védelmek és a csatársorok összeállítását elnézve tehát nem valószínű, hogy a hátsó sorok parádéjáról szól majd a mai meccs, de persze mind szívesebben látnánk egy 5 gólos derbyt, mint egy olyat, amit egyetlen gól dönt el…

A Gazzetta szerint a következőképpen kezdhetnek ma este a csapatok:

Juventus (4-1-2-1-2): Buffon - Padoin, Bonucci, Chiellini, Evra - Pirlo - Pogba, Marchisio - Vidal - Tevez, Morata.

Milan (4-3-3): Diego Lopez - Rami, Alex, Paletta, Antonelli - Poli, Essien, Muntari - Cerci, Menez, Bonaventura.

 

Share on Tumblr
Kategória: Juventus, Milan

Ezt olvastad már?

A 23. forduló eltiltottjai A 23. forduló eltiltottjai
Pirlo: “Isztambul? Majdnem abbahagytam.” Pirlo: “Isztambul? Majdnem abbahagytam.”
Sacchi: “Olaszországnak nincs méltósága”
Krízis, és ami mögötte van Krízis, és ami mögötte van

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.