Ma este 19:00-kor lép pályára a belorusz fővárosban, Minszkben a Fiorentina. A K jelű csoportban az olaszok a második helyen állnak három ponttal – csak a rosszabb gólarányuk miatt -, míg a házigazda Dinamo Minsk az utolsó, negyedik helyet foglalja el.
A Fiorentina edzője, Vincenzo Montella a sajtónak elmondta, hogy mind fizikailag, mind mentálisan fel vannak készülve. Éppen ezért higgadtan és minden nyomás nélkül kell játszaniuk, mert akkor megszerzik a győzelmet, amitől új lendületet kaphat a csapata a Serie A-ban.
Montella a szokásos tiszteletköröket lerótta, amelyekben a fehérorosz csapatot dicsérte, és örül neki, hogy egy támadó szellemiségű csapat ellen mérkőzhetnek meg. Ebből kifolyólag nem igazán értette, hogy a PAOK-nak miért csak egyet tudtak lőni az előző fordulóban.
A Fiorentina mestere figyelmeztetett, hogy a Dinamo Minsk legutóbb döntetlent ért el a BATE Borisov ellen, ami pedig a spanyol Athletic Bilbaót verte el a héten.
Persze ebből az eredményből nem feltétlenül kell komoly dolgokra apellálni, feltételezhetjük ugyanis, hogy a két belorusz csapatnak elég volt az egymás elleni bajnokin a döntetlen, tekintettel arra, hogy mindketten érdekeltek voltak, illetve a Dinamo részéről még érdekelt az egyik a nemzetközi porondon. A PAOK elleni 6-1-es zakó is sokatmondó adat.
