Hősies küzdelemben győzött 2-1 arányban, és nyerte meg a
csoportját az Európa Ligában az Internazionale csapata. Rotan
góljára Kuzmanovic és Osvaldo válaszolt a Nerazzuriból, amely
Ranocchia 47.percben történt kiállítását követően szinte az
egész második félidőt emberhátrányban játszotta le hazai
pályán.
Az 1-0-ás ukrán vezetésnél büntetőt hárító szlovén Handanovic , a hibátlan védőmunkát végző brazil Dodo és a győztest gólt szerző fenegyerek, Pablo Osvaldo is kiemelkedőt nyújtott a kék-fekete mezesek közül, de az egész gárdát dicséret illeti. Roberto Mancini győzelemmel mutatkozott be az EL-ben. Bravó.
A Torino csapata a várakozásoknak megfelelően támadó szellemben, a három pont megszerzésének reményében lépett fel a Brugge gárdája ellen. Sorra alakították ki a gólhelyzeteket a belga csapat ellen, de a vendégek kapusa, Ryan hősiesen védte a próbálkozásokat, ezzel meccsben tartva csapatát. Az észak-olasz csapat 23 alkalommal lőtt kapura a mérkőzésen, de játékosai pontatlanságai miatt nem sikerült a kapuba találnia. A találkozó végén már három csatárral támadtak a hazaiak, de ez sem hozott eredményt. A vége gól nélküli döntetlen, az utolsó fordulóra maradt a döntés, még nyílt a továbbjutás kérdése a bikák számára. De nincs idő pihenni, hiszen a hétvégén városi derbin fogadják az ősi rivális Juventust otthonukban.
Ragnotti írása