A Húsvét előtti szombati teljes forduló és a hétközi
BL-izgalmak után most szombaton két mérkőzéssel tovább
folytatódnak a küzdelmek a Serie A hajrájában, a 33. forduló
első két mérkőzését rendezik meg ma este.
A 18 órai összecsapáson az El-indulásért harcoló Atalanta esélyesként látja vendégül a több sebből vérző Bolognát. Gasperini együttese azonban az elmúlt két mérkőzését nem tudta megnyerni: a Sassuolo elleni hazai meccsen szintén favoritként csak ikszeltek, mint ahogyan az AS Roma vendégeként is egy ponttal gazdagodtak. A bergamóiak az utolsó Európa-ligát érő, ötödik helyen két ponttal előzik meg a Milant és néggyel az Intert, köszönhetően a két milánói gigász egymás elleni remijének, ám a maihoz hasonló kötelezőket hozniuk kéne Petagnáéknak a hőn áhított cél elérése érdekében.
Velük ellentétben, a Bologna számára már abszolút tét nélküli lesz az összecsapás. Donadoni fiai a szezon előtti célkitűzésektől messze elmaradva, jelenleg csupán a dicstelen 15. pozíciót birtokolják - biztonságos távolságban ugyan a kieséstől, de legalább ennyire messze a táblázat első felétől is. Ráadásul Nagy Ádám mellett több meghatározó játékosuk harcképtelen, a magyar válogatott középpályásához hasonlóan, az első számú kapus Antonio Mirante, valamint Filip Helander és Simone Verdi sérült, Erick Pulgar pedig eltiltott.
Várható kezdőcsapatok:
ATALANTA (3-4-3): Berisha; Toloi, Caldara, Masiello; Conti,
Kessie, Freuler, Spinazzola; Kurtic, Petagna, Gomez.
BOLOGNA (4-2-3-1): Da Costa; Torosidis, Maietta, Gastaldello, Masina; Taider, Donsah; Di Francesco, Dzemaili, Krejci; Petkovic.
A szombat esti szórakoztatásért 20:45-től a Fiorentina és az Internazionale futballistái lesznek felelősek. Mindkét csapat egyre elkeseredettebb harcot folytat az Európa-liga indulást jelentő negyedik-ötödik hely megszerzéséért. Az egymás elleni összecsapáson mindkét félnek az utolsó utáni szalmaszálat kéne megragadnia - a Violáknak hat forduló alatt nyolc pontot kéne ledolgozniuk, de az Inter helyzete sem sokkal jobb, négy egység hátrányban a Serie A ötödik helyezettjétől.
Egyik oldal sincs kirobbanó formában az elmúlt heteket figyelembe véve, bár a Fior a közelmúltban felépített egy hármas győzelmi szériát, azóta a Sampdoria ellen csak egy pontot szereztek, az Empoli elleni hazai vereség pedig különösen fájó lehet számukra, és könnyen a nemzetközi kupaszereplésről való lemaradást eredményezheti. Eközben az Inter az Atalanta elleni 7-1-es fölényes diadalmenet óta négy meccs alatt mindössze két pontot szerzett a Torino és a Milan elleni 2-2-es döntetlen jóvoltából, míg a Samptól odahaza, a Crotonétól idegenben szenvedtek 2-1 arányú vereséget.
Az elmúlt éveket tekintve a csapatok gyakran szórakoztató összecsapásokat vívtak egymással, ősszel például a milánói találkozón az Inter a duplázó Icardi vezérletével 4-2-vel hagyta helyben ellenfelét, visszavágva az egy évvel korábbi 4-1-es idegenbeli Fior-győzelemért. Az utolsó Firenzében rendezett mérkőzést a házigazda Khouma Babacar kései góljával nyerte meg 2-1-re tavaly februárban.
Hazai oldalon azért markáns veszteség Nikola Kalinic eltiltása, távollétében a gólfelelős szerepét Babacar veheti át, míg a Nerrazzurri védelméből Cristian Ansaldi fog hiányozni húzódás miatt.
Várható kezdőcsapatok:
FIORENTINA (3-4-2-1): Tatarusanu; Sanchez, Gonzalo
Rodriguez, Astori; Chiesa, Badelj, Vecino, Olivera; Borja
Valero, Bernardeschi; Babacar.
INTER (4-2-3-1): Handanovic; D’Ambrosio, Medel, Miranda, Nagatomo; Gagliardini, Kondogbia; Candreva, Joao Mario, Perisic; Icardi.