Utolsó előtti csoportkörénél jár az idei európai
futballszezon, a keddi és szerdai BL-meccsek után ma este az
Európa-ligában kapunk majd választ megannyi fontos kérdésre.
Az Európában érdekelt 6 olasz csapat közül 4-nek is ma este lesz jelenése, kettő pedig már túl van idei ötödik megmérettetésén. Utóbbi párosnál már most sok minden eldőlt, előbbi négyesre pedig ma este várnak ilyen-olyan okokból, de egyaránt sorsdöntő összecsapások. Fussuk át gyorsan, hogy állnak kedvenceink az európai harctéren!
Juventus
Kínkeserves, kiizzadt győzelmet aratott Sevillában a Juventus kedd este. Bár minden bizonnyal nem erre a sikerre lesznek a legbüszkébbek Agnelliék a klub történelméből, jobbkor nem is jöhetett volna a három pont, hiszen perdöntő jelentőségű volt megverni a spanyolokat, és így saját kezükbe venni a sorsukat a csoportelsőség szempontjából. Mindez végül sikerült is, így a Juventus bebiztosította továbbjutását és egy körrel a vége előtt vezeti a csoportot, az első hely megtartásához hazai pályán kell megverni a Dinamo Zagrebet. Sőt, ha a Sevilla nem nyer Lyonban, a Juventus még egy vereséggel is csoportelső, de a 0 ponttal, 0:13-as gólaránnyal álló horvátokat az idegenbeli 4-0 után illene hazai környezetben is magabiztosan fektetni két vállra. A Juve így csoportelsőként készülhetne a sorsolásra, ahol a lehetséges ellenfelek között biztosan ott lenne a Manchester City, a Bayern München és a Leverkusen, valamint jelen állás szerint az Arsenal, a Benfica, a Real Madrid és a Porto is.
- Juventus 11 pont, 9:2
- Sevilla 10 pont, 7:3
- Lyon 7 pont, 5:3
- Dinamo Zagreb 0 pont, 0:13
Napoli
Csalódást keltő döntetlenre futotta csupán a Napoli erejéből, a csoport utolsó helyén szerénykedő Dinamo Kijev ellen mindenképpen többet vártunk egy hazai 0-0-nál. A Napoli egyébként hihetetlenül rapszodikus: ideális esetben ők lehettek volna az első csapat, amely 3 forduló után máris továbbjut, most pedig a 6. körben is aggódniuk kell. A csoport rendkívül szoros, a Napoli csupán jobb gólarányával vezeti azt a Benfica előtt, a Besiktas pedig egy pontos hátrányban követi őket. Az utolsó körben a Besiktas Kijevbe, a Napoli Portugáliába utazik, pontazonosság esetében pedig az egymás elleni eredmény dönt a sorrendről. Ebben a mutatóban a törökök verik a Napolit, a Napoli viszont jobb a Benficánál, így egy utolsó körös döntetlennel az olaszok a 4-2-es első meccs után biztosan továbbjutnak, kérdés már csak az, hanyadik helyen. Vereség esetén jó eséllyel maradna az Európa-liga, egy győzelemmel pedig fix. lenne az első hely. Egy biztos: a Dinamo Kijev már nem jöhet előrébb a 4. helyről, ami megkönnyítheti a Besiktas dolgát. Csoportelsőként egyébként ugyanazokat a csapatokat kaphatnák a 16 között, akiket a Juventus, 2.-ként pedig a Barcelona, az Atletico Madrid, a Monaco és a Leicester City biztosan szembejöhetne, hozzájuk csatlakozna jelen állás szerint a PSG és a Dortmund.
- Napoli 8 pont, 9:7
- Benfica 8 pont, 9:8
- Besiktas 7 pont, 9:8
- Dinamo Kijev 2 pont, 2:6
Roma
Bár vezeti a csoportját, a címben szereplő kategóriák közül mégis a nehezek közé soroltuk be a Romát. A Farkasok a Napolihoz hasonlóan kissé rapszodikus teljesítményt nyújtanak, és bár zsákszámra rúgják a gólokat, hátul sem kevésbé gólerősek, így mindig nehéz megjósolni a következő eredményüket. Persze a “nehéz” kategória annyiban nem helytálló, hogy a Farkasok 3 pont előnnyel vezetik csoportjukat, de ha az eddig látott kiegyensúlyozatlanság jellemzi majd őket a finisben, még akár koppanhatnak is - a csapat legnagyobb ellenfele éppen saját maga ebben a csoportban. A Roma ma este a Plzent fogadja, az utolsó körben pedig az Astrához látogat, ami papíron 6 kötelező pontot jelent, egy ma esti siker pedig végleg lezárna minden kérdést, hiszen a továbbjutás mellett a csoportelsőség is biztosan a Romáé lenne. Bízunk benne, hogy ezúttal szebbik arcát mutatja Spalletti csapata - mondjuk azt, amelyiket az Astra elleni 4-0 alkalmával -, és nem hagyják izgulni a szurkolókat az utolsó meccsre.
- Roma 8 pont, 12:6
- Austria Wien 5 pont, 8:9
- Astra 4 pont, 5:9
- Plzen 3 pont, 3:4
Sassuolo
Minden várakozást felülmúló győzelemmel indította történelme első európai kupaszezonját a Sassuolo, amely már a selejtezőben is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de erre még rátettek egy labáttal az Athletic Bilbao elleni 3-0-s sikerrel. A folytatás sajnos már kevésbé lett fényes, a Genk elleni vereséget két döntetlen követte a Rapid Wien ellen, ráadásul az osztrákoknak sajnos kedvezőbb az egymás elleni mutatójuk, így a Sassuolo jelenleg ugyan 3. csoportjában, de a végén ez már csak 4. helyet érne. Bár ez a legkiegyensúlyozottabb csoport (6 pont, 6 pont, 5 pont, 5 pont), mégis úgy érezzük, kisebb (nagyobb?) csodára lenne szükségük a sikeres kvalifikációhoz. A csapat kerete nyilvánvalóan elmarad még az igazi európai szinttől, Berardi ráadásul továbbra is sérült, az idén elején erőn felül teljesítő csapat pedig hatalmas hullámvölgyben van. A Sassuolo utolsó 10 tétmeccséből csak egyet, a Crotone elleni bajnokit tudta megnyerni, de immár 7 meccse teljesen nyeretlenek. Szintén aggasztó, hogy sorra buknak el megnyert meccseket két gólos előnyről - a hétvégi, Sampdoria elleni 2-3 során a 84. percig 2-0-ra vezettek, de ennél is fájóbb lehet az utolsó El-meccs, ahol a Rapid Wien ellen hazai pályán vezettek 2-0-ra egészen a 86. percig, mégsem tudtak nyerni. Az ott elbukott két pont nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál, a csapatnak ma este Bilbaóban, az utolsó körben pedig a Genk ellen kellene csodát tennie.
- Genk 6 pont, 10:9
- Athletic Bilbao 6 pont, 6:8
- Sassuolo 5 pont, 7:6
- Rapid Wien 5 pont, 6:6
Fiorentina
Akárcsak a Juventus, a Fiorentina is kényelmes helyzetben várhatja a befejezést, Sousáék magabiztosan vezetik nem túl nehéz csoportjukat. A továbbjutás ezzel együtt még nem hivatalos, a 3. PAOK hátránya 6 pont a lilákkal szemben, és csak egy meccset vívtak egymás ellen eddig a felek, így nem lehet még továbbjutásról beszélni. Nem kell azért megijedni, a Fior minden bizonnyal könnyedén nyeri majd meg a csoportját - ezt gyakorlatilag már ma este eldönthetik. Éppen a PAOK érkezik ma Itáliába, a Fior pedig ha nem kap ki, biztosan továbbjut, egy győzelemmel pedig megszerzi a csoport első helyét is. Vagyis pontosítsunk: ha a Fior nyer, a Qarabag pedig legyőzi idegenben a Liberecet, még nem 100% a csoportelsőség, de nehéz elképzelni, hogy a Qarabag az utolsó körben úgy megverné a Fiort, hogy a jelenleg 5-1-es Fior-fölényt mutató egymás elleni eredmény az ő javukra billenjen.
- Fiorentina 10 pont, 11:2
- Qarabag 7 pont, 6:7
- PAOK 4 pont, 2:4
- Liberec 1 pont, 4:10
Internazionale
Sajnos a legnagyobb csodára az Internek lenne szüksége a továbbjutáshoz, a milánóiak helyzete már-már reménytelennek tűnik. Az Inter persze saját sírját ásta meg, hiszen a Hapoel beer Sheva elleni hazai zakót nehezen felejtjük el nekik, de a Southampton ellen előnyről elbukott meccs, vagy a Sparta Praha elleni bántóan sima zakó sem marad kellemes emlék. Az Inter mindenesetre csupán 3 pontjával utolsó a csoportban, hátrányuk 4 pont a 2. helyhez képest, ma este pedig az izraeliek otthonában szóba sem kerülhet más eredmény, mint a győzelem, amivel minimális esélyt még megőrizne a továbblépésre a csapat. Ezt követően az utolsó körben a Sparta Prahát kellene otthon megverni, lehetőleg 2-0-ra az egymás elleni eredmények miatt - de az Inter sorsa már nincs teljes egészében a saját kezében, bizonyos körülmények között két győzelem is kiesést érne, más esetben akár 4 ponttal is meglehet még a továbbjutás. Nincs tehát még minden veszve, de ha ebből a helyzetből visszahozza a továbbjutást az Inter, az elképesztően nagy teljesítmény lesz.
- Sparta Praha 9 pont, 6:4
- Southampton 7 pont, 5:2
- Hapoel Beer Sheva 4 pont, 2:3
- Internazionale 3 pont, 3:7