A Roma győzelmével végződött a vasárnapi Derby della
Capitale, a rangadó pedig ezúttal sem volt feszültségmentes.
Bár úgy tűnt, az eltiltások miatt is csak a
Biancocelesti-fanoknak fájhat a fejük a következő bajnoki
előtt, meglepő ítélet született a Farkasok szempontjából.
A szövetség ugyanis nem csak Cataldit tiltotta el - a Lazio középpályása a nyakánál fogva vitte le Kevin Strootmant a földre, miután az lelocsolta őt -, hanem a holland középpályást is megbüntette szimulálásért. Strootman így a két meccses eltiltás következtében elvileg sem a Milan, sem pedig a Juventus elleni meccsen nem lehet ott a pályán. Az ítélet már csak azért is felettébb érdekes, mert Cataldi csak egy mérkőzést kapott.
“Teljesen megdöbbentünk a hír hallatán.”-mondta Baldissoni, a Roma igazgatója.
“Természetesen a fellebbezést benyújtottuk, és a Milan-meccs előtt kiderül majd, módosítják-e az ítéletet.”
“A felvételek alapján azt állítják, szimulálásról van szó, ez pedig nagyon is vitatható, hiszen Cataldit magát agresszív magatartásért tiltották el.”
“Strootman elesett, mert hátrahúzták, de egyből felkelt, így nem lehetett szó szimulálásról. Úgy gondolom, mindenki hasonlóan tenne, ha hátulról rántanák le a nyakánál fogva anélkül, hogy tudatában lenne annak, mi történik.”-kommentálta az ítéletet Baldissoni, aki arra is utalást tett, hogy az ítéletet talán az elkövetkezendő meccsek is befolyásolták, hiszen a középpályásnak így elvileg a Milan és a Juve elleni meccseket is ki kellene hagynia.
“Ez a szezon egyik kritikus szakasza, az első és a harmadik csapat ellen játszunk, és véletlenül épp most kapjuk ezt a két meccses eltiltást.”
“Reméljük, hogy pénteken meghallgatásra kerül sor. A klub mindent megtesz azért, hogy megvédje magát, és arra kéri a szurkolóit is, hogy a sok nehézség ellenére, amellyel szembe kell nézniük, álljanak mellénk.”
“Sajnos csak a rendelkezésre álló eszközökkel tudunk küzdeni ez ellen az igazságtalanság ellen. Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy legyen ott a Roma-Milanon. A csapat csak a szurkolókkal együtt igazán erős, így most létfontosságú, hogy összegyűljünk.”
Football Italia