A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) a mai, cardiffi ülésén végre-valahára meglépte azt, amire már talán évekkel ezelőtt sort kellett volna keríteni: hamarosan érkezik a labdarúgás világában is a videobíró!
Persze ne gondoljuk azt, hogy az esti Napoli-Chievo meccsen már videóval elemzik majd ki a bírók a Higuaint érő szabálytalanságokat - ennél természetesen bonyolultabb a helyzet. Az újítást két éves tesztidőszak során próbálják majd ki, ez a tesztidőszak legkésőbb a 2017/2018-as szezonban indul majd. Bár korábban a német és a brazil bajnokság is esélyesnek tűnt a próbára, most úgy tűnik, könnyen a Serie B és a Coppa Italia adhat “otthont” ennek.
Az új technológiát négy esetben alkalmazhatják majd: gólok, leshelyzetek, piros lapok és büntetők megítélésekor, valamint a szabálytalanságot elkövető játékos beazonosítására. Az eset visszanézését a játékvezetőn kívül a videotechnikát kezelő bizottság kezdeményezheti majd, de hogy meccsenként korlátlan alkalommal, avagy - teniszes mintára - csak bizonyos mennyiségben, azt egyelőre nem tudni.
“Ez egy történelmi nap a futball számára. Vezettük a vitát, és nem leállítottuk azt. És végül hallgattunk a futballra, hallgattunk a játék igényeire.” - fogalmazott a bejelentést követően Gianni Infantino, a FIFA múlt héten megválasztott elnöke.
Változott ezen kívül a tripla büntetés (11-es, piros lap, eltiltás) szabálya is: ezen túl ha a védő szabálytalankodik a saját 16-osán belül, de a játékvezető meglátása szerint a labdára irányul a megmozdulás, úgy a büntető mellé csak sárga lapot kell adnia a védőnek - eltekintve természetesen a szándékos, vagy kirívóan szabálytalan belépőktől.
Kisebb szabálymódosítást jelent, hogy a középkezdést mostantól nem muszáj előrefelé elvégezni, sérült játékost pedig a pályán is lehet majd ápolni.
