Ma végre véget ér a Serie A 24. fordulója

serie_a_logoA címben önmagában semmi különös nem lenne, talán csak a “végre” szót találhatnánk furcsának, ha nem tudnánk, hogy a 2014/2015-ös olasz bajnokság hétvégén már a 30. fordulójára készül. Mégis igaz: a 24. forduló csak ma este fejeződik majd be.

Ennek oka nagyon egyszerű, a középpontban pedig az egész szezonban szenvedő Parma áll. A Sonkások nem csak a pályán szerepelnek borzasztóan és állnak reménytelen helyzetben az utolsó helyen, ennél sokkal komolyabb gondjai is vannak az együttesnek. A gárda hónapok óta a totális anyagi csőd szélén egyensúlyoz, továbbra sem lehet tudni, hogy mi lesz a klub sorsa.

A válság február végére olyan hatalmasra nőtt, hogy a február 22-ei, Udinese elleni hazai bajnokit a csapat egyszerűen képtelen volt megrendezni, mivel annyi pénzük sem volt, ami az elektronikus díjak és a biztonsági szolgálat kifizetésére elegendő lett volna. Hasonló helyzet állt elő egy fordulóval később is, a Genoa-Parma meccs is elmaradt, miután a gárda nem tudta finanszírozni az utazás költségeit.

Az, hogy a Parma egyáltalán pályára léphetett még a szezonban, a liga anyagi segítségének volt köszönhető, de a csapat azóta minden meccsen pályára tudott lépni, igaz, nem sok sikerrel, hiszen azóta 4 meccsen csak 2 pontot szereztek - bár az Inter elleni, hétvégi x-re azért büszkék lehetnek.

Viszont mivel a Parma végül visszatérhetett a pályára, egyértelmű, hogy a két elmaradt meccset is pótolni kell, már csak azért is, mert az Udinese és a Genoa számára is pontszámbeli kiesést jelenthet az egy meccses hátrány. A pótlások időpontjai nemrég váltak biztossá, ennek értelmében a Sonkások először ma 18:30-kor játszanak pótmeccset, méghozzá az Udinese ellen.

Stramaccioni zebrái sorozatban 4 veretlen meccs, egyben zsinórban 3 döntetlen után érkeznek ma a Tardinibe, ahol a minden létező szempontból padlón lévő ellenfél ellen papíron kötelező a győzelem, de ahogy Strama is figyelmeztetett mindenkit, sokszor az ilyen meccsek a legnehezebbek. Való igaz, veszítenivalója nincs a Parmának, az udineiek pedig meglehetősen biztonságban vannak a kiesés ellen folytatott harcban, így ki tudja, talán még egy meglepetésre is képes lehet a hazai csapat.

A 24. forduló utolsó meccsének várható kezdői:

Parma (3-5-1-1): Mirante - Cassani, Costa, Mendes - Varela, Lodi, Jorquera, Mauri, Gobbi - Nocerino - Belfodil.

Udinese (3-5-2): Karnezis - Wague, Danilo, Bubnjic - Widmer, Badu, Guilherme, Allan, Gabriel Silva - Thereau, Di Natale.

A Parma másik elmaradt meccsét jövő hét szerdán, szintén 18:30-as kezdéssel pótolja a Genoa vendégeként.

 

Share on Tumblr
Kategória: Serie A Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Serie A nézőszámok, 30. és 31. forduló Serie A nézőszámok, 30. és 31. forduló
Hétközi forduló, újabb milánói csapat Udinében Hétközi forduló, újabb milánói csapat Udinében
Inter-Roma rangadóval (?) indul a 32. forduló Inter-Roma rangadóval (?) indul a 32. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.