Máris megvan a Juventus első nyári igazolása

juventus_logoNem késlekedett sokáig a Juventus: alig néhány nappal a zsinórban ötödik bajnoki cím bebiztosítása után a torinói klub vezetése máris a jövő (tovább)építésével foglalatoskodott.

Ennek tükrében igen hamar, már áprilisban nyélbe ütötték a szezon első hivatalos igazolását, gaboni futballistával bővítve ki csapatuk keretét.

Persze nem új arcról van szó ez esetben, Mario Lemina már az idei szezont is a Juvénál töltötte. A Marseille fiatal középpályása kölcsönben szerepelt az Öreg Hölgynél tavaly augusztus óta, és bár több sérülés is hátráltatta, 9 bajnokiján meggyőző teljesítményt nyújtott, különösen az utóbbi néhány meccsen tűnt ki a mezőnyből, és védekező középpályás létére már két gólt is szerzett a csapatban. Éppen ezért a Juventus vezetősége döntött és hamar lépett: éltek opciós vételi jogukkal, és 9,5 millió euróért cserébe végleg megvásárolták az ígéretes középpályás játékjogát.

A Juventusnak ezt az összeget 4 részletben kell kifizetnie a francia csapatnak, a teljes összeg 2017-ben kerül majd a Marseille számlájára. Az összeg további 1 millió euróval nőhet bizonyos, a közleményben nem részletezett feltételek megvalósulása esetén.

Lemina 2020-ig tartó szerződést írt alá a csapattal.

 

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Juventus Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Nesta: “Azóta sem tudom”
Conte: “Megérdemli az elismerő szavakat”
Serie B, 39. forduló Serie B, 39. forduló
EURO 2016 Kiválasztás: Thiago Motta EURO 2016 Kiválasztás: Thiago Motta

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.