A Milan De Jong utódját keresi?

milan_logoMár a téli mercato alatt is több nagy klub érdeklődött a Milan holland védekező középpályásáért, Nigel De Jongért. Az érdeklődés érthető, hisz’ a holland verőember kiváló teljesítményt hozott - szinte - mindig, amikor játszott, bár most épp sérüléssel küzd. A szerződése azonban nyáron lejár, és a Milannál nagy a sürgés-forgás, hogy meghosszabbítsák azt. Már csak azért is, hogy pénz álljon a házhoz, ha éppenséggel eladnák.

Utodjául több olasz sajtóorgánum is az Ajax fiatal középpályását, Thulani Sererót véli felfedezni. A híresztelések kapcsán a játékos ügynöke még nem erősítette meg a közeledést az olasz klub részéről. A SportMediaset azonban tudni véli, hogy 5 millió euróért már elmozdítható lenne.

Az átigazolást két dolog hiúsíthatja meg. Elsőként az, hogy a Milan be tud-e érni a nemzetközi szereplést jelentő helyek egyikére. Mert valljuk be, enélkül nem lesz vonzó egy klub, mégha olyan híres is, mint a Milan. Ez azonban - pestiesen szólva - necces a milánói csapat jelenlegi formáját elnézve.

A másik “probléma”, ami Serero átigazolása előtt áll, az a nem európai játékosok számát érintő korlátozás. Ehhez pedig az kéne, hogy a Milan ghánai dupla dinamitja, nevezetesen Muntari és Essien közül legalább az egyik távozzon. Az időzőjel annak szólt, hogy ez tulajdonképpen nem is egy valódi gond, mivel Essien szerződése lejár a nyáron, és valószínűleg nem gondolják komolyan a Milan vezetőségében, hogy maradásra bírják.

Share on Tumblr
Kategória: Milan Címkék: , , ,

Ezt olvastad már?

Kiszenvedték a továbbjutást Kiszenvedték a továbbjutást
AC Milan: Sikerül hosszabbítani a két kulcsjátékossal? AC Milan: Sikerül hosszabbítani a két kulcsjátékossal?
“Inzaghi olyan, mint Ancelotti”

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.