Morata: a Juve-Milan olyan, mint a Real-Barca!

Egész Olaszország tűkön ül már az esti Juve-Milan rangadóra várva, amivel természetesen mi magunk sem vagyunk másképp. Az összecsapás bár vitathatatlanul vesztett mára régi fényéből, mégis a kontinens egyik legpatinásabb összecsapásának számít továbbra is.

Ugyanígy vélekedik erről a Juventus fiatal spanyol csatára, Alvaro Morata is, aki egyenesen a Real Madrid-Barcelona csúcsmeccshez hasonlította a torinói és a milánói gárda összecsapását. A Bainconeri 22 esztendős támadója ezen kívül több témáról is beszélt interjújában.

“Elégedett vagyok a döntésemmel, ez egy nagyszerű klub, ahol mindenki folyamatosan és összehangoltan dolgozik azért, hogy senki és semmi ne szenvedjen hiányt. Mindig találok valakit, aki készen áll rá, hogy segítsen. Az elnök, Agnelli, és az igazgató, Marotta szinte minden edzésen támogatnak minket. Ilyen mentalitást korábban sohasem tapasztaltam, Madridban ez nem így ment.”

Németországból és Angliából is bőven voltak ajánlatai, miért választotta mégis Olaszországot?

“Nem választottam Olaszországot, én a Juventust választottam. És nem bántam meg. Bárhol körülnézek ebben a csodálatos stadionban, szinte látom a régi játékosok képeit: kiemelkedő játékosok, bajnokok, legendák képeit. Srácok, itt van a futball élő történelme, hol máshol tudnék a világon úgy fejlődni, mint itt?”

Ugyanakkor azt is mondta, hogy a Serie A technikailag gyengébb, mint a spanyol bajnokság.

“Természetes, hogy akik nem ismerik az olasz bajnokságot, azok mindig egy olyan bajnokságról beszélnek, amelynek rosszabb a megítélése, mint a spanyol és az angol bajnokságnak. De ez nem igaz, néha az emberek túl kritikusak. Garantálom, hogy a La Ligából sem hiányoznak az unalmas meccsek. Természetes, hogy Olaszországban többet taktikáznak, és ez néha a show rovására megy, de rengeteg kifejezetten szórakoztató meccset láttam az elmúlt hónapokban. És a Serie A legnagyobb szépsége éppen a taktikázásban rejlik: kiváló edzők irányítanak, akik mernek kockáztatni a pályán. Egy fiatal csatár számára ez ideális terep.”

“Tevez sokszor elmondta már, hogy a Serie A a csatárok egyeteme. Igaza is van, itt válhat az ember teljes játékossá minden szempontból. Ez egy egyedülálló lehetőség a számomra.”

A ma esti Juve-Milan is egy nagy lehetőség lesz…

“Micsoda kihívás! Ezeknek a színeknek a keveredése garantáltan borzongással tölt el. Ez egy olyan meccs, amiről már évekkel ezelőtt, Spanyolországban is álmodtam, olyan, mint a Real Madrid-Barcelona. A stadionban igazi fesztiválhangulat lesz, és győzni fogunk, győznünk kell!”

És egyre inkább úgy tűnik, hogy kézben van a Scudetto…

“Súlyos hiba lenne ezt máris elhinni. Ez még túl korai. Persze ez egy olyan pillanat, amikor igyekeznünk kell, hogy minél jobban ellépjünk, mert a Roma nagyon erős, és hamarosan újra a megszokott, kivételes szinten fognak játszani. A Giallorossi egyedülálló képességekkel és tapasztalt játékosokkal rendelkezik, hiba lenne alábecsülni őket.”

 

Share on Tumblr
Kategória: Juventus, Milan Címkék: 

Ezt olvastad már?

Juventus-Roma – Büntetések Juventus-Roma - Büntetések
Így fest a nyári mercato álomcsapata! Így fest a nyári mercato álomcsapata!
Real – Juve kézfogás, Morata úton Torinóba Real - Juve kézfogás, Morata úton Torinóba

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.