Nem éppen hálás feladat Milan-edzőnek lenni mostanában, Carlo
Ancelotti távozása óta csak egymásnak adogatják a kilincset a
vezetőedzők a Rossonerinél.
Leonardo, Allegri, az egyetlen meccsre megbízott Tassotti, Seedorf, és végül Inzaghi - ők próbálkoztak a Milan padján Ancelotti távozása óta, de a 2 BL-címmel lelépő tréner örökébe egyikük sem tudott lépni, sőt. Allegri ugyan nyert egy bajnoki címet, de ezt követően hamar széthullott alatta a csapat, a többieknek pedig többnyire még a dobogós helyeket sem sikerült elérniük.
Az idei szenvedést látva csöppet sem meglepő, hogy a korábbi klublegenda, Filippo Inzaghi távozása is hetek óta napirenden van már, a centerként mutatott zsenialitását edzőként meg sem közelítő Pippo helyére pedig máris több jelölt neve röppent fel, mint amennyit érdemes lenne kilistázni.
Az egyik legrégebb óta emlegetett vezetőedző viszont könnyen lehet, hogy közelebb kerülhet a Diavolihoz a következő időszakban. A kinézett taktikus ugyanis a Goal.com szerint nem igazán hajlik az újabb szerződéshosszabbításra jelenlegi csapatával, amit a neves szakportál annak tulajdonít, hogy a fiatal mester érdeklődését felkeltette a Milan megkeresése, és szívesen vállalná el egy igazán nagy klub irányítását.
No nem mintha jelenleg panaszkodnia kéne, hiszen a Sevilla élén tavaly egészen az Európa-liga győzelemig menetelt Unai Emery. A mindössze 43 éves edző 2013 óta edzi a fehér mezeseket, korábban a Valencia és a Szpartak Moszkva padján is ült, eddigi legnagyobb sikere pedig a már említett El-győzelem, melyet épp Torinóban harcolt ki a Benfica elleni büntetőpárbaj során. Emery akkor mintegy jutalmul rögtön megkapta a szerződéshosszabbítási ajánlatát, amit örömmel vésett alá, így kontraktusa jelenleg 2016-ig érvényes a spanyol csapatnál.
A legfrissebb hírek szerint a munkájával rendkívül elégedett sevillaiak szíves-örömest nyújtanák még hosszabbra ezt a szerződést, de - és itt jön a csavar a történetben - Emery-t ezúttal már kevésbé lelkesíti a neve leírásának újbóli lehetősége. Ezzel pedig visszakapcsolódtunk a korábbi gondolatmenethez: a találgatások szerint Emery húzódozásának az az oka, hogy a tréner szeretné egy igazi nagycsapat padján is kipróbálni magát - a Milan pedig, bár jelentősen csorbult a tekintélye az utóbbi években, tagadhatatlanul annak számít.
Így hát dacára annak, hogy a Sevilla elnöke, José Castro egy hétfői nyilatkozatában magabiztosan nyilatkozott a szerződéshosszabbításról, a találgatások megindultak, és bizony egyre többen próbálnak rájönni, hogy sikerülhetne-e visszavezetnie a csúcsra a nagy múltú Milant Emery-nek.
Természetesen Gallianiék ezúttal is több vasat tartanak a tűzben, hiszen Emery nevén kívül komolyan felmerült már Sarri (Empoli), Montella (Fiorentina), Mihajlovic (Sampdoria), Ventura (Torino), és Di Francesco (Sassuolo) megszerzésének a lehetősége is.