Örömmámor Torinóban - nyilatkozatcsokor a továbbjutás után

Nagyszerű győzelmet aratott Dortmundban a Juventus, amely így 5-1-es összesítéssel búcsúztatta el a sárga-fekete mezes német csapatot. A találkozó után érthetően mámoros hangulat uralkodott a csapat tagjai között. A mérkőzés utáni nyilatkozatokból szemezgettünk.

“A munkát a klub, a játékosok és az edző közösen végezték. A játékosok semmi esélyt nem adtak a németeknek, és azt hiszem, a két meccs során csak egyetlen igazi lövésük volt. Ez a győzelem az egész olasz futball számára nagy jelentőségű volt, főleg azért, ahogyan megszületett. Nagyszerű csapatom van, amelynek mindene megvan ahhoz, hogy még a mainál is jobban játsszon. Meglátjuk, mit hoz a sorsolás, de mindenképpen a saját játékunkat fogjuk játszani ezután is. A mi kötelességünk, hogy higgyünk a győzelemben, ahogy hittünk ma este is. Megérdemelt győzelem volt, de még mindig sok tennivaló áll előttünk.” - fogalmazott a Juventus trénere, Massimo Allegri, aki ezzel a győzelemmel talán végleg elhallgattatta kritikusait.

Kollégája, Jürgen Klopp nagyon szimpatikusan nyilatkozott a meccset követően, elmondása szerint egy jobb csapattól nem szégyen kikapni.

“Könnyű elfogadni a vereséget, ha a másik csapat jobb nálad. Ma este egy sokkal jobb csapat ellen veszítettünk. A Juventus tökéletes startot vett, mi pedig megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, de nem voltunk elég jók. Ha nem vagy elég erős, nem jutsz tovább a Bajnokok Ligájában, ez ilyen egyszerű.”

A párharcot gyakorlatilag a két csatár góljai döntötték el, hiszen Tevez 3-at, Morata pedig 2-t vállalt az 5 találatból, ráadásul gólpasszokkal is kisegítették egymást. Az argentin támadó ennek ellenére szerényen nyilatkozott, és elsősorban a csapatot dicsérte.

“A csapat nagyszerű játékot produkált. Én csak a dolgomat végeztem, de mindig a csapat az, ami megnyeri a meccset. Jól tudjuk, hogy a Juventus számára sokszor trükkösnek bizonyult a Bajnokok Ligája, de most a helyes úton vagyunk. “

Spanyol csatártársa, a mindkét meccsen egy-egy gólt szerző Alvaro Morata szintén szerényen fogalmazott, és éppen a tegnap este gálázó társát, Tevezt magasztalta.

“Hihetetlen meccset játszottunk, de ami a legfontosabb, hogy igazi csapatként működtünk. Amikor védekeznünk kellett, védekeztünk, amikor pedig támadni, azt is tökéletesen valósítottuk meg. Gyerekkoromban a TV-n néztem Tevez játékát - az, hogy most a csapattársa lehetek, fantasztikus élmény, ő egy kivételes játékos. A 8 között minden csapat nagyon erős, de ha úgy játszunk, mint most, sokáig juthatunk. A szurkolók megnyugodhatnak, nagyon boldog vagyok itt. Egyetlen csapat jár a fejemben, az pedig a Juve!”

 

Share on Tumblr
Kategória: Bajnokok Ligája, Juventus Címkék: , , , ,

Ezt olvastad már?

Tevez: Váratlan elődöntő Tevez: Váratlan elődöntő
Ancelotti szerint bármi megtörténhet, Allegri a várható felállásról is beszélt
A Juve ismét Olaszország trónján A Juve ismét Olaszország trónján

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.