Pioli: “Gabigolnak hasznosabban kell játszania”

inter_1Stefano Pioli inkább az eredménnyel volt elégedett, mint a teljesítménnyel, és kritikával illete a csapat brazil sztárjelöltjét, Gabriel Barbosát is.

A Nerazzurri ugyan küszködött az első félidőben, a másodikban bedarálta a Laziot, és végül 3-0-ra diadalmaskodott tegnap este Banega és Icardi vezényletével.

Pioli mester nem volt teljesen elégedett:

“Az eredmény fontosabb volt, mint a teljesítmény ma este, még ha minél jobban is játszol, annál valószínűbb is, hogy megszerzed a győzelmet.”-mondta a mester a Mediaset Premiumnak.

“Csapatként játszottunk, lélekkel, és fontos mérkőzésen nyertünk. Tudtuk, hogy a Lazionak nehézséget okoz majd, ha ketten is szorosan fogják Lucas Bigliát, így más alernatívát alkalmaztunk, Perisiccsel a szélen és Candrevavál középtájt.”

“Az elején szerencsénk volt, de a minőség önmagában nem elég, elkötelezettség és kemény munka is szükséges. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk, ez a hozzáállás kell mindenkitől, mindenkinek segítenie kell a csapatot.”

“Örülök annak, hogy Gabigol ilyen lelkesen játszott, de szeretnék inkább olyan mozdulatokat látni tőle, amik igazán hasznosak és nem csupán látványosak.”-jegyezte meg Pioli a brazilról, aki pár percett kapott, de gyönyörű mozdulatát az egész San Siro-közönség tapssal jutalmazta.

“Hogy maradni fog-e? Ki kell értékelnünk a helyzetet. Az első számú cél januárban, hogy leszűkítsük a keretet, hiszen csak olyan játékosokat szeretnénk itt, akik boldogak, hogy az Interben játszhatnak.”

Football Italia

Share on Tumblr
Kategória: Inter Címkék: ,

Ezt olvastad már?

A Genoa venné kölcsön az Inter 30 milliós bukását A Genoa venné kölcsön az Inter 30 milliós bukását
“Még sokáig szeretnék maradni Milánóban!” – Pioli “Még sokáig szeretnék maradni Milánóban!” - Pioli
Inter: Nagytakarítás januárban? Inter: Nagytakarítás januárban?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.