Shaqiri mégsem Olaszországban köt ki?

calciomercatoA Bayern München svájci játékosát, Xherdan Shaqirit több nagy olasz klubbal is kapcsolatba hozták az utóbbi időben. A Juventus és az Internazionale versenyében eddig úgy tűnik, hogy az utóbbi van közelebb a sikeres átigazoláshoz. Legalábbis, ha ezt a két csapatot figyeljük.

Mert lehet, hogy mindkettő csapat hoppon marad. A svájci válogatottnak ugyanis Angliából is akad kérője, méghozzá a Liverpool. Ráadásul az angol klub kész agilisen megküzdeni Shaqiriért. A Sky Sport Italia szerint az Inter most januárban kölcsönbe vinné a svájcit 2 millió euró fejében, majd nyáron - opciós jogukkal élve - 13 millió euróért végleg meg is vennék. A 15 milliós ajánlat azonban nem éri el a bajor klub által kért árat, ami 17 millió euró. Tehát még kell pár tárgyalás, hogy megegyezzenek az árról.

Ebbe a helyzetbe ronthat bele a Liverpool. Az angol klub ugyanis kész 14 millió eurót egyben, még január folyamán kifizetni Shaqiri játékjogáért. Bár ez sem éri el a 17 milliós vételárat, de lehet, hogy egy ilyen ajánlatra a németek jobban hajlanak. Persze ne hagyjuk figyelmen kívül azt se, hogy Shaqiri mit akar. Ugyanakkor például a játékos fizetési igényével kapcsolatban az angolok lehet rugalmasabbak…

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Inter, Juventus Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Palermo: Egyensúlyba hoztuk a költségvetést! Palermo: Egyensúlyba hoztuk a költségvetést!
Llorente tudja, hogy nyerhet a Juventus! Llorente tudja, hogy nyerhet a Juventus!
Orosz rulett Monacóban Orosz rulett Monacóban

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 0953 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.