Az Inter egykori legendája, Luis Suárez kemény kritikával
illette egykori csapatát és vezérét, Mauro Icardit is.
Az Inter tegnap, még 100%-osan, a Bologna vendége volt, Spallettiék pedig, nem túl meggyőző teljesítménnyel, csak egy döntetlent tudtak kiharcolni a Dall’Araban.
“Az, hogy az Intert egy lapon emlegetik a Napolival és a Juventusszal, egyértelműen éretlen gondolkodásra vall.”-kezdte a CalcioNews24-nek adott interjúját Suárez.
“Az Inter jelenleg még épül, sok jó játékosa és remek edzője van. Azonban bőven a Juve és a Napoli mögött vannak, és még csak negatív eredmények sem kellenek ahhoz, hogy ezt lássuk.”
“A folyamatosságban nem történt semmi fejlődés, bár az alapok most már jók.”
“Spalletti remek választás volt. Az Inter nem fogja megnyerni a bajnokságot, de a végén jó eredményt fognak elérni vele.”
“Icardi és Perisic azonban nem klasszis játékosok. Icardi gólérzékeny, a csapat kapitánya és fontos játékos. De még nem mondanám szupersztárnak, ahhoz Európában vagy az argentin csapatban is maradandót kellene alkotnia. Eddig csak Olaszországban láttuk…”
Suárez azért kiemelt néhány szerinte kulcsfontosságú játékost is:
“Joao Mario és Ivan Brozovic remekül egészítik ki egymást; ami az egyikükből hiányzik, megvan a másikban. Egyikük jobban tartja meg a labdát, a másik jobban ért a gólgyártáshoz. Az Inter tökéletes trequartistája kettejük keveréke lenne.”
Football Italia