Európa-liga, záróforduló - Szó sincs érdektelen meccsekről!

elTulajdonképpen majdnem mind a négy olasz csapat szempontjából érdektelennek tűnik az Európa-liga csoportkörének mai zárófordulója. Mégis, minden meccsen van egy-egy nyomós ok arra, hogy idén utoljára beleadjon mindent a csapat az európai kupaporondon.

Kezdjük mindjárt a Fiorentinával. Sousáék az egyetlenek, akiknek matematikailag még számít a mai eredmény. A Lilák a múltkori fiaskónak köszönhetően akár még ki is eshetnek, de nem kell persze félni: az együttesnek egyszerűen nem szabad ma kikapnia idegenben a Quarabagtól, ennyi a követelmény. A két csapat legutóbbi ütközete alapján - 5-1-re nyert otthon az olasz gárda - azért nem fogadnánk nagy összegekkel a meglepetésre, de jó lesz figyelni, hiszen a PAOK az egymás elleni eredmények miatt pontegyenlőség esetén a Fiorentina előtt végezne. A csapat román hálóőre, Tatarusanu szerint a csapat nincs könnyű helyzetben a meccs előtt, de természetesen nem félnek a találkozótól, Sousa pedig kiemelte: maximálisan tisztelik ellenfelüket. Ki tudja, lehet, hogy a Dinamo Kijevhez hasonlóan ezúttal most a Liberec lopja el a show-t, és akkor már végképp nincs miről beszélni. Mindenesetre kell az azeri iksz.

Ami a soron következő találkozót, vagyis az Astra-Romát illeti, ennek a meccsnek is van némi pikantériája. A Farkasok ugyan biztos csoportelsők, a románok némi meglepetésre másodikok mögöttük, és ponttal vagy pontokkal bizony továbbjuthatnak az egyenes kiesési szakaszba. Az Astra így minden bizonnyal minden lehetséges eszközt bevet majd a győzelemért, de hogy a döntetlennél rosszabb eredménnyel nem elégszik meg, az is egyértelműnek tűnik. Olasz szemszögből is van itt egy fontos tényező: a Roma köztudottan a konzisztencia hiánya miatt szenved olyan sokszor - nehéz olyan időszakra visszaemlékezni, amikor a Bordósárgák folyamatosan, hosszabb ideig jól teljesítettek több fronton is. A Roma a hétvégén a Milant látja vendégül kulcsjátékosokat mellőzve, majd a Juve ellen zárja az évet. Az ő esetükben talán még a szokásosnál is nagyobb jelentősége van a lélektannak, ráadásul Gerson és Iturbe személyében például van két olyan játékos a keretben, aki továbbra sem tudja magát bejátszani a kezdőbe, ezért az ilyen meccseken bizonyíthat elsősorban. Nem csak ők, de tucatnyi új fiatal név vár ma a lehetőségre, ők biztosan nem veszik félvállról a találkozót.

És végül a könnyes, de szép búcsú. Mind a Sassuolo, mind pedig az Inter biztos kieső, az pedig nem lehet kérdés, melyik csapat érdemli meg a tapsot az európai búcsú után. Di Francesco Neroverdije, bár nagyon bekezdett, sajnos nem tudta megtalálni a megoldást Berardi pótlására, ezt pedig a bajnokságban és Európában egyaránt megsínylették. Sokak szerint azonban már azzal is túltettek minden várakozáson, hogy egyáltalán ott voltak a tornán, és biztosan szeretnének szépen elköszönni az egyébként csoportelsőségért játszó Genk házigazdájaként. Bár mesterük nyilatkozatában inkább a hosszabb távú célokról, mintsem az esti végeredményről beszélt, a Neroverdi játékosai akár meg is lephetik ma este a jelenlegi csoportelsőt, hogy mindenki lássa: igenis volt és lesz is helyük a második legrangosabb európai futballtornán.

Az Inter szintén otthon búcsúzik Európától, de náluk valószínűleg nincs meg az a plusz motiváció, ami Di Francescoéknál. A Nerazzurri nyilvánvalóan inkább minden erejével azon dolgozik, hogy mielőbb a Bajnokok Ligájában láthassuk újra, szinte minden meccsén azt lehetett érezni a játékosokon, hogy csak teher a vállukon az egész Európa-liga. Tökéletes alkalom lehetne a mai, hogy a legnagyobb igazolásként számon tartott Gabigol nyomás nélkül játszhasson, de mint ismert, ő nem volt tagja az európai keretnek. Handanovic, Medel, Joao Mario, Jovetic, Kondogbia, Miranda, D’Ambrosio, Nagatomo, Banega, Brozovic, Candreva és Icardi - nem a lehetséges kezdő ez, hanem azoknak a listája, akik nem lettek nevezve Pioli keretébe ma estére, a meccs talán egyetlen jelentősége így a 3 védős rendszer tesztelése lehet. Az Inter mestere ugyanis állítólag erre szeretné kihasználni a Sparta Praha elleni találkozót. Érdemes megjegyezni, hogy az csapat idei 20 tétmeccsének pontosan felét elveszítette, így az ilyen érdektelennek hitt találkozókon is mindent be kellene vetnie a szurkolók kegyeinek visszanyeréséért…

Quarabag-Fiorentina 17:00 (Digi 2)
Astra-Roma 19:00 (Digi 2)
Sassuolo-Genk 19:00
Inter-Sparta Praha 21:05 (Digi 3)

 

Share on Tumblr
Kategória: Európa-liga, Fiorentina, Inter, Roma Címkék: 

Ezt olvastad már?

Parádés szombati program vár ránk a Serie A-ban Parádés szombati program vár ránk a Serie A-ban
Donadoni szomorú a bolognai szurkolók bojkottja miatt Donadoni szomorú a bolognai szurkolók bojkottja miatt
Rangadó Bergamóban, idegenben az Inter és a Juve – vasárnapi előzetes Rangadó Bergamóban, idegenben az Inter és a Juve - vasárnapi előzetes

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.