Tevez: Váratlan elődöntő

juventus_logoA Juve ma este a Real Madriddal csap össze a BL elődöntőjében, ahol már 12 éve nem jártak. A meccs előtti sajtótájékoztatón Allegri mellett Tevez vett részt.

“Nem számítottunk az elődöntőre. Várható volt, hogy megnyerjük a bajnokságot, a BL-ben pedig a lehető legtovább szerettünk volna jutni. Allegri, Andrea Agnelli és az egész vezetőség megmutatták, hogy komolyan meg szeretnénk nyerni a BL-t. Nem hiszem, hogy az elődöntőben beszélhetünk esélyesekről. Kemény és nyitott meccsekre számítok, ahol az a csapat fog továbbjutni, amelyik kevesebb hibát követ el.” - fogalmazott a Juve argentin csatárzsenije.

Tevezt Morataról, illetve múlt hétvégi, Fiorentina elleni gólöröméről is kérdezték, amit egyesek szerint Rudi Garcianak szánt, fricskaként.

“Morata hatalmasat fejlődött az elmúlt pár hónapban, egyre magabiztosabb, és képes rá, hogy ilyen mérkőzésen játsszon. Nagy játékos, és biztos nem fog megijedni az esti meccstől.”

“Nem (Garciának szántam), a lányom szeret hegedülni, ezért ünnepeltem így.” - közölte mosolyogva Carlitos.

Reménykedjünk benne, hogy a meccs után is lesz oka mosolyogva nyilatkozni!

Tevez elhúzza a Real nótáját is?

(kép forrása: www.ole.com.ar)

Share on Tumblr
Kategória: Bajnokok Ligája, Juventus Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Tevez büntetése kapcsán beszélt a jövőjéről Tevez büntetése kapcsán beszélt a jövőjéről
WhoScored elemzés – Juventus – Real Madrid WhoScored elemzés - Juventus - Real Madrid
Juve-Real akkor és most – 2003 vagy 2015 csatája lesz legendásabb? Juve-Real akkor és most - 2003 vagy 2015 csatája lesz legendásabb?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.