Torino - Zenit: megkísérlik a csodát?

elA ma esti Európa-liga visszavágók kapcsán a Torino van az egyik legrosszabb - vagy, ha lehet így fogalmazni, akkor az egyik legreménytelenebb - helyzetben. A Toro az idei szereplésével minden várakozást felülmúlt, így tulajdonképp senki se élné meg kudarcként, ha ma este búcsúznának a sorozattól.

Giampiero Ventura, a Torino edzője kicsit borúlátóan - de egyáltalán nem lemondón - nyilatkozott, amikor az esélyekről kérdezték. Saját csapatának mindösszesen 40%-ot adott arra nézve, hogy bejut a következő körbe. Ha sikerül, akkor hősökké válnak. Éppen ezért bízik abban, hogy veterán játékosai minden orosz csapatokkal kapcsolatos tapasztalatukat előveszik - itt főleg Molinaróra és Amaurira gondolt, akik már játszottak korábban a Zenit ellen.

Ventura szerint ugyanakkor az igazán nagy lökést a szurkolók fogják adni. A meccsre eladtak minden jegyet, tehát a jó hangulat az biztosított.

Szintén bízik a szurkolók adta plusz erőben a csapat középpályása, Omar El Kaddouri is. Elmondása szerint Bilbaóban az őket kísérő közel 3000 szurkolót a pályáról is jól lehetett hallani, és ez komoly löketet adott nekik. Most azonban közel 25000-en fogják buzdítani a hazai csapatot, szóval ez hatványozottan megvalósulhat.

Az öltözői hangulatról is beszélt El Kaddouri. Szerinte mindenki nyugodt, nem aggódik senki. Pontosan olyan, mint amikor várták a baszk csapat elleni kinti mérkőzést.

A Torino bízhat a “babonában” is. Ugyanis 1993 óta nem kapott ki hazai pályán a csapat a nemzetközi kupák alkalmával. Reméljük folytatják ezt a sorozatot, és megfejelik egy továbbjutással is.

Share on Tumblr
Kategória: Európa-liga Címkék: , , ,

Ezt olvastad már?

Serie A nézőszámok, 30. és 31. forduló Serie A nézőszámok, 30. és 31. forduló
A Torino szélsőjével erősítene a Roma A Torino szélsőjével erősítene a Roma
Serie A nézőszámok, 29. forduló Serie A nézőszámok, 29. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.