A Manchester United 19 éves szélsője,
Andreas Pereira könnyen Torinóba teheti át a
székhelyét, mivel jelenlegi klubjánál kevés játéklehetőséget
kap. A Tuttosport megkeresésére pedig elmondta, hogy
nagyon szívesen csatlakozna az olasz bajnokcsapathoz.
A United felnőtt csapatában eddig mindösszesen egyszer lépett pályára, még nyáron, amikor a manchesteriek kikaptak a Ligakupában az MK Dons-tól - akkor is csak a félidően cserélték be. Pereira - aki egyébként a támadó szekció bármelyik pozíciójában otthonosan mozog - rendszeresen játszik a United U19-es és U21-es keretében, de a felnőtt kerethez nem igazán tud odaférni. Ezért személy szerint nem is látja értelmét, hogy továbbra is ott maradjon.
Már a hét folyamán előkerült két érdeklődő vele kapcsolatban: a Juventus és a PSV Eindhoven. Mindketten a nyáron csapnának le a játékosra, amikor is ingyen igazolhatóvá válik. A Calciomercato szerint Pereira előbb a külföldi lehetőségeit fogja számba venni, és ha ott nem lát semmi ígéreteset, akkor meghosszabbítja a szerződését a Manchesterrel.
A két érdeklődő klub közül úgy tűnik, hogy a Juventus jobban érdekelt a fiatal játékos leigazolásában, akiért már hivatalosan is ajánlatot tett az olasz csapat. A United vezetősége azonban komolyan kétségbeesett, mert mi van akkor, ha Pereira egy újabb Pogba, aki 2012-ben került a Juventus-hoz - szintén - ingyen.
Természetesen maga Pogba is igyekszik rábeszélni Pereirát a váltásra, mondván, hogy Juventus-nál jobbat nem találhat a karrierje számára.